Munkám címe talán már jelzi, hogy szándékaim szerint hangyabolyba szeretnék nyúlni. Teszem ezt annak tudatában, hogy e kör kifejezetten alkalmasnak tűnik arra, hogy olyan dolgokat is elmondhassak, amelyeket talán máshol nem. Bízom testvéreim bölcsességében és szeretetében, illetőleg abban, hogy senkit sem fogok megsérteni. Higgyétek el, hogy ez utóbbi igen távol állt tőlem. De további magyarázkodás helyett hadd idézzek Voltaire-től: „Immár hozzád szólok minden lény, minden világ és minden idő ura, nem az emberekhez: Add, hogy akik délben gyertyát gyújtanak dicsőségedre, elviseljék azokat, akik megelégszenek napod fényével!”

Mi, akik – Jászi Oszkár után szabadon – hiszünk az általános emberi haladásban, a progresszív eszmékben, az emberi jogok kiterjesztő értelmezésében, a népművelésben, a kölcsönös megértésben, a szabadelvű felvilágosodásban, mi, akik egy művelt, gazdag, független és modern Magyarország megteremtésén munkálkodunk, egyre inkább veszélyben látjuk főbb törekvéseink megvalósulását.

E veszélynek persze ezer arca van, én most ezek közül csak eggyel szeretnék foglalkozni. Ez pedig a vallási fanatizmusnak a szekularizációra gyakorolt hatása.

A szekularizáció eredeti, kezdeti jelentése az elvilágiasodás volt. Ez a fogalom elsőként a szerzetes vagy a pap világi állapotba való visszatérésének jogi aktusát, később az egyházi vagyon világi, világnézetektől független kézbe kerülésének folyamatát jelentette. A szekularizáció kifejezés a latin saeculum főnévre vezethető vissza, amely korszakot jelent, majd a középkori latinban evilágot, amely időleges, szembeállítva a túlvilággal, amely időtlen: aeternum.

A szociológia szerint a szekularizációs tézis három legfontosabb eleme, illetve állítása napjainkban már más. Ezek: a társadalom differenciálódása, a vallásosság csökkenése és privatizálódása. Sőt, egyes elméletek szerint a szekularizáció ma már nem más, mint a vallás elhalásának folyamata. De ajánlom, hogy a jövőben a szekularizmus fogalmát használjuk ekképpen: a szekularizmus nem más, mint egy ideológiai küzdelem, melynek célja a vallás kiszorítása a tudományos nyilvánosságból, illetőleg az egyházak és az állam következetes elválasztása.

A francia forradalom után megszülető szekuláris állam nem avatkozik be a vallásgyakorlásba, nem részesíti sem előnyben, sem hátrányban a különböző vallásokat, egyházakat.

Idézet a Magyar Köztársaság Alkotmányából:

„A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.” (60. § (3) bekezdése.)
Ezzel szemben vannak a dogmák. A megkérdőjelezhetetlen doktrínák. De mi ebben a veszély? Miért veszélyes ez akkor, amikor a mai társadalmak többsége kifejezetten nem is óhajtja követni egyháza szigorú tanításait?

Ugye mindannyiunk előtt világos, hogy a világ 2001. szeptember 11-e után e tekintetben megváltozott. Nyilván változott már előtte is, de könnyebb a változást e szimbolikus dátumhoz kötnünk. A világban egyre inkább terjed a kirekesztés, a vallási gyűlölet, a tolerancia teljes hiánya, a magánélet szentségének megszűnése, illetőleg az egyre inkább tudományellenes közhangulat. Meggyőződésem, hogy ebben a vallási dogmatizmusnak meghatározó szerepe van.

A problémát úgy hívják, hogy Isten

Az Amerikai Egyesült Államokban a politikusok előszeretettel hivatkoznak a keresztény erkölcsiségre. Teszik ezt abban a köztársaságban, melynek alkotmányát az alapító atyák végső soron a felvilágosodás kifejezetten világi szemléletében alkották meg. Ha viszont ezen neokon politikusok hivatkozott erkölcsiségük okán komolyan vennénk a tízparancsolatot, az idegen istenek imádását és a faragott képek készítését tekintenénk az első és második legfőbb bűnnek.

Ebből viszont logikusan következne, hogy ahelyett, hogy elítélnék a tálibok elmondhatatlan vandalizmusát, amikor felrobbantották a 45 méter magas Barniyan Buddhákat az afgán hegyekben, vallásos jámborságukat kellene dicsérniük. Ugye, ezt senki sem várja el tőlük! Amit mi vandalizmusnak látunk, azt ott a messzi Afganisztánban egészen bizonyosan őszinte vallásos hevület motiválta. Csakhogy ez a vallásos hevület az éppen uralkodó, magát keresztény-konzervatív erkölcsiségűnek beállító többség számára valamilyen láthatatlan zsinórmérték szerint ma éppen elfogadhatatlan. Hogy miért? Az ő logikájukkal ezt megmagyarázni nem tudom.

A vallás kétségtelenül megosztó erő, ez is az egyik legfőbb vád ellene. Bár gyakran mondják, hogy a vallásos csoportok, szekták közötti háborúk és ellentétek ritkán szólnak teológiai nézeteltérésekről, amiben igazuk is van. Amikor az írországi protestáns fegyveres meggyilkol egy katolikust, nem azt mormogja a foga között, hogy „Nesze neked te Mária-imádó, tömjénszagú gazfickó!”. Sokkal valószínűbb, hogy a generációkon áthúzódó folyamatos vendetta jegyében éppen egy másik katolikus által meggyilkolt protestánsért áll bosszút. Azaz mondhatjuk, hogy a vallás csak címkéje a csoportok közötti ellenségeskedésnek. Észak-Írországban az igazi baj, hogy ezek a címkék generációkon át öröklődnek. Teszik ezt hathatós oktatási segédlettel.

A gyerekeket kiskoruktól kezdve katolikus gyereknek vagy protestáns gyereknek címkézik, amikor még messze túl kicsik ahhoz, hogy eldöntsék, hogy mit is gondolnak a vallásról. Minden gyerek szülője és nagyszülője is vallási felekezeti iskolába járt, ahol a két embercsoport közötti gyűlölet – annak ellenére, hogy bőrszínük, de még a nyelvük is azonos – valószínűsíthetően csak tovább mélyült.

Meggyőződésem, hogy a vallási alapon szegregált oktatás nélkül ez a választóvonal Koszovótól Palesztináig, Iraktól Szudánig, Írországtól Indiáig és Pakisztánig egyszerűen nem létezne. Salman Rushdie a „Mint mindig, most is a vallás a méreg India vérében” című egyik írásában úgy fogalmazott, hogy: „India bajáról kiderült tehát, hogy az egész világ problémája. Ami Indiában történt, Isten nevében történt. A problémát úgy hívják, hogy: Isten.”

És ezek a példák még csak nem is a vallási fanatikusokra vonatkoznak! Nem azokra, akik abortuszklinikákat robbantgatnak, vagy nőket kínoznak. Hogyan lesz mégis a mérsékelt vallás a fanatizmus táptalaja? 2005 júliusában London összehangolt öngyilkos robbantások színhelyévé vált: három pokolgép a metrón, egy pedig egy buszon robbant fel. A korabeli angol újságok tele voltak kérdésekkel, hogy vajon mi vezethetett négy fiatalembert oda, hogy önmagukat felrobbantva ártatlan embereket rántsanak magukkal a halálba.
A gyilkosok krikettkedvelő, jó modorú, brit állampolgárok voltak. Miért tettek ilyet ezek az emberek? Palesztin társaikkal, Sri Lanka-i tamil tigris társaikkal ellentétben ezek az eleven pokolgépek nem számíthattak arra, hogy gyászoló családjaik ünneplésben részesülnek majd, sőt éppen ellenkezőleg.

A válasz szerintem nem lehet más, mint hogy azért tettek ilyet, mert ők tényleg hittek is abban, amiről azt mondták, hogy hisznek. Hittek abban, hogy bebugyolált (ekképpen a robbanástól megvédett) nemi szervükkel egyenesen a paradicsomba kerülnek. A vallásos hit ereje különösképpen képes elfojtani minden racionális megfontolást és felülírni minden mást. Ennek oka, gyanítom, többnyire az az ígéret, hogy a halál nem jelenti a véget, a mártír üdvössége pedig különösen dicsőséges. Részben viszont ok az is, hogy a vallás, mint erősen dogmatikus tézisrendszer természeténél fogva eltántorít a kérdezéstől.
De nincs ez sokkal másképp a keresztény világban sem. Felmérések szerint az Egyesült Államok lakosságának 95%-a hisz benne, hogy túl fogja élni saját halálát.

Azért nagyon kíváncsi lennék, hogy a szíve legmélyén hány ember hiszi ezt el igazán. Vajon hányan mondanák, amit egy, úgy tűnik, valóban hívő angol pap mondott a hozzá forduló hívének, mikor az közölte vele, hogy halálos beteg: „Ó gratulálok! Nagyszerű hír! Bár én is Önnel tarthatnék!”

A vallási dogmatizmus elbutítja a tömegeket

A Gallup szerint az USA szavazóinak közel a fele szó szerint elhiszi Noé bárkájának történetét. Sőt 2005-ben a Katrina hurrikánt követően Pat Robertson tiszteletes, egyébként volt elnökjelölt, Amerika egyik legismertebb tévéevangelistája egy New Orleansban élő leszbikus komikust tett felelőssé a hurrikánért.
De ha már Pat Robertson! 2005 novemberében a pennsylvaniai Dover polgárai a helyi iskola testületéből kiszavazták az összes fundamentalista képviselőt, akik azzal tették hírhedté a várost, hogy az iskolai oktatásba bele próbálták erőszakolni az intelligens tervezés tanítását.
Pat Robertson, hallva, hogy a fundamentalistákat demokratikus módon legyőzték a szavazáson, az alábbi súlyos fenyegetést intézte Dover városához:
„Azt mondanám Dover jó polgárainak, ha katasztrófa következne be a környéken, ne forduljanak Istenhez. Éppen most vették ki őt a városukból, ne csodálkozzanak, miért nem segít, ha elkezdődnek a bajok.”
Történt tehát mindez az Úr 2005. esztendejében, a mai világ első számú demokráciájában, egy milliók szavazatát megszerző, a média eszközeivel is élő (visszaélő), mélyen vallásos fehér férfi jóvoltából. Aki erre azt mondja, hogy ez nem veszélyezteti az általunk is megőrizni kívánt szekuláris alapértékeket, azzal én nem értek egyet.

Közhely, hogy a tudományos szabadság elve alapvető sarokkövünk.

Az Alkotmány 70/G. § (1) és (2) bekezdése is megfogalmazza ezt: „A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak.” A társadalmiasult vallásosság vajon veszélyezteti ezt is? A válaszom: igen.

1925. július 21-én fejeződött be az Egyesült Államokban, Dayton városban, a majomper néven elhíresült bírósági eljárás. E perben persze nem csimpánz, hanem egy darwinista tanító ült a vádlottak padján, akinek bűne az volt, hogy az evolúcióelméletet is megismertette tanítványaival.
Az eljárást egy Tennessee államban abban az évben hozott törvény, a Butler Act alapján indították meg, amely kimondta: a Biblia tanításaival ellenkező eszméket nyilvános iskolákban tilos tanítani.
Az evolúció elméletét istenkáromlásnak tartották.
A jogszabály első áldozata a 24 éves John Thomas Scopes biológiatanár lett, aki ellen azért emeltek vádat, mert a darwini tanokra hivatkozva azt állította, hogy az ember a majomtól származik. A világszerte hatalmas felháborodást keltő ítélet Scopest vétkesnek mondta ki, bár csak 100 dollár pénzbüntetésre ítélték.
A tennesseei Legfelsőbb Bíróság – mivel csak esküdtszék szabhatott volna ki pénzbüntetést – megsemmisítette a döntést; ez azonban nem a darwinizmus örök győzelme volt, csak megengedte, hogy a tanár a meggyőződése szerinti legjobb elméletet tanítsa.
A döntés elvette a fellebbezés lehetőségét, így az evolúció oktatásának tilalma 1967-ig érvényben maradt Tennesseeben.

Érdekesség, hogy hazánkban Móra Ferenc testvérünket is feljelentették, mert kirakta a falra egy majomember-koponya képét.
Cseh Károly jugoszláviai baloldali tanító-újságíró ellen is per indult Darwin elméletének tanítása miatt 1928-ban, ez volt a magyarországi, az ún. adai majomper.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság végül csak 1968-ban döntött úgy a véleménynyilvánítás szabadsága alapján, hogy az evolúció darwini modellje oktatható. A kreacionisták ekkor azt követelték: kapjon egyforma súlyt az evolúció és a teremtésmodell. 1970-ban Arkansas és Louisiana úgy határozott, ahol az evolúciót tanítják, ott párhuzamosan oktatni kell a Teremtés Könyvén alapuló „teremtéstudományt” is. E helyi törvényeket a Legfelsőbb Bíróság csak 1987-ben helyezte hatályon kívül. 1981-ben Kaliforniában is volt egy majomper, ebben egyik félnek sem adtak igazat, azonban azt előírták, hogy: az iskolák a darwinizmust elméletként, ne tényként ismertessék. (Álljon itt egy idézet Victor Hugo testvérünktől: „Minden faluban van egy fáklya – a tanító, és aki azt kioltja – a pap.”)

De jöjjünk vissza az Óvilágba. Tony Blair volt brit miniszterelnök közpénzekből támogatott egy olyan iskolát, ahol szó szerinti bibliai kreacionizmust tanítottak. Elmondták a gyerekeknek, hogy a Föld csak 10 000 éves, Noé bárkájának története szó szerint igaz, sőt a teremtés is 6+1 nap alatt zajlott le. Aztán mikor az egyik képviselő rákérdezett a miniszterelnöknél, hogy ezt miért tette, válasza csak az volt, hogy: „iskolarendszerünk sokszínűsége érdekében”. Kedves testvéreim, itt a példa, hogy a rosszul értelmezett liberális dogmák sem mások, mint kártékony észfékek!

Adogmatikus coming out

A mai USA-ban olyannyira dogmatikus a társadalom, hogy az ateizmust körülbelül annyira fogadják el, mint 50 évvel ezelőtt a homoszexualitást. Egy 1999-es felmérés arról kérdezte az amerikaiakat, szavaznának-e olyan, képzettsége szerint alkalmas személyre, aki nő (95% igen), római katolikus (94% igen), zsidó (92% igen), fekete (92% igen), homoszexuális (79% igen) vagy ateista (49% igen). Jól látszik, hogy még nagy út áll az ateisták előtt. Ezreknek és ezreknek kell még coming out-olni, ezreknek és ezreknek kell még megkérdeznie, hogy „Nem elég gyönyörködni a csodálatos kertben, azt is el kell hinni, hogy tündérek laknak benne?”

Pedig az ateisták száma, különösen a művelt emberek körében jóval magasabb, mint sokan gondolnák. Ez már a 19. században is így volt, ezért írhatta le John Stuart Mill: „A világ megdöbbenne, ha tudná, hogy tündöklő büszkeségeinek, akár a bölcsesség és erény tekintetében legkiválóbbaknak is milyen nagy hányada teljességgel szkeptikus a vallás tekintetében.”
Mint John Lennon az Imagine-ben, egy pillanatra mi is képzeljünk el egy vallás nélküli világot. Öngyilkos pokolgépes terroristák, keresztes háborúk, boszorkányüldözések, India feldarabolása, izraeli-palesztin vérrontás, szerb-horvát-bosnyák mészárlás, „Jézus-gyilkos” zsidók üldözése, észak-írországi zavargások, „becsületbeli gyilkosságok” és persze tévéprédikátorok nélkül. Ősi szobrokat felrobbantó tálibok, istenkáromlók nyilvános lefejezése, a bokájuk egy részét kivillantó nők megkorbácsolása nélkül. Jó lenne? Let’s imagine!

A vallás modern jogrendszerre gyakorolt hatása

2006. február 1-jén az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága úgy rendelkezett, hogy egy Új-Mexikó-i egyház felmentést élvez a hallucinogén szerek fogyasztását tiltó, mindenki másra nézve kötelező törvény alól. Ezen egyház hívei abban hisznek, hogy csak az illegális hallucinogén dimetiltriptamin szert tartalmazó hoasca tea fogyasztása révén érthetik meg az Istent. Hangsúlyozom, elegendő hinniük, hogy a szer megkönnyíti számukra a felfogást. Nem kell bizonyítékkal előállniuk. Ezzel szemben bőséges bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy a kannabisz enyhíti a kemoterápián áteső rákos betegek hányingerét és rosszulléteit.

A Legfelsőbb Bíróság 2005-ben mégis úgy ítélkezett, hogy akik orvosi okokból kannabiszt fogyasztanak, szövetségi szinten büntetendők. Mint látható, itt is a vallás a végső ütőkártya. Képzeljük el, hogy egy művészetkedvelő egyesület azzal védekezik a bíróságon, hogy ők azt „hiszik”, a szürrealista festmények jobb megértéséhez hallucinogén szerekre van szükségük. Ha viszont egy egyház fejezi ki hasonló igényét, az USA Legfelsőbb Bírósága is mögé áll. Ilyen csodatévő hatalma, ha tetszik: kiváltságos helyzete van a vallásnak. (Mit is mondott Thomas Jefferson testvérünk? „Intézményünkben nincs hely teológiaprofesszorok számára.”)

De Magyarországon sincs ez másként. Idézek egy magyarországi, most éppen nagy lépésekkel a parlamentbe igyekvő párt hivatalos öndefiníciójából: „Pártunk keresztény, értékelvű mozgalom, vagyis minden szavához, tettéhez, működése minden eleméhez az isteni törvényekbe … vetett hit szolgál forrásul. Valljuk, hogy nemzetünk erkölcsi megerősödése csak a krisztusi tanításon alapulhat, és ehhez a magunk eszközeivel politikai pártként hozzá is akarunk járulni.

Ebben a megújulásban kiemelt szerep hárul a keresztény közösségeinkre, egyházainkra …, melyek nemzetünk végső lelki, szellemi és kulturális bázisául szolgálnak. Számunkra a nemzeti identitás és a kereszténység egymástól szét nem választható fogalmak.”

Mit jelentsen ez? Azt kedves testvéreim, hogy szerintük a nem keresztények nem részei a hazának. Azt, hogy az állami cselekvés eredője nem a közjó, hanem a krisztusi tanítás, végső soron a trón és az oltár már régről ismert szövetségét. Itt van a veszély! Magyarországon egyes pártok a kereszténység lándzsájának tekintik magukat, és ekként kívánnak részt venni a demokratikus hatalomgyakorlásban. Elgondolkodtató! Véleményem szerint nekünk szabadkőműveseknek nem szabad ezt tétlenül szemlélnünk.

– Mondja csak – fordult egyszer a nagy 20. századi filozófus, Ludwig Wittgenstein az egyik barátjához –, miért mondják mindig, hogy az volt a természetes felvetés: a Nap kering a Föld körül és nem a Föld forog?

A barátja így felelt: – Nos, nyilván azért, mert úgy tűnik, mintha a Nap kerülné meg a Földet.

Mire Wittgenstein visszakérdezett:
– De hát hogyan nézett volna ki, ha úgy tűnik, hogy a Föld forog?

Felmerül a kérdés: nem lehetne hagyni a szennyes eszméket másra? A véleményem az, hogy: nem. Nekünk szabadkőműveseknek minden erőnkkel fel kell lépni az ilyen civilizáció ellenes, túlhaladott eszmékkel szemben, nekünk, a „Szabadság-egyenlőség-testvériség!” puszta hangoztatásán túl, tennünk is kell ezért. Mondok néhány konkrét közéleti példát, hogy miért:
Magyarországon nincs olyan hiteles civil összefogás, amely antifasiszta hitvallású volna. Magyarországon senki sem kéri számon az egyházakat, hogy miért szentelnek fel, legalább is vitatható jelentéstartalmú ún. történelmi zászlókat, miért nem teszik lehetetlenné – szemben mondjuk a cseh egyházzal – a szélsőségesek nagygyűlését folyamatos harangozással.

Magyarországon miért támogatja a magyar állam az adófizetők pénzéből az egyházak hitéleti tevékenységét, miért akarják egyesek a népszámlálás során felmérni, hogy ki milyen vallásúnak tekinti magát, vagy miért szült hosszas vitát, hogy az Európai Unió végül el sem készült alkotmányában hivatkozzanak-e a zsidó-keresztény gyökerekre? Lehet, hogy nem mindenki egyenlő? Vannak egyenlőbbek? Négy láb jó, két láb rossz?

Vagy mondok egy másik példát! Itt van mindjárt az ún. szentkorona-tan. Egyesek a mai napig – mintegy jelképezvén az unalomig ismert harmadik utas magyar fejlődést – ezt kívánják a magyar alkotmány fókuszába állítani. De mi is ez? Röviden egy olyan középkorból származó közjogi gondolat, amely szerint Magyarországon a legfőbb szuverén a Szent Korona, minden jog belőle származik és végső soron minden rá is háramlik vissza. Amikortól e tan már nem csak az uralkodó osztály köreiben volt ismert, hanem már ún. a nép körében is népszerű lett, továbbélését nyilvánvaló módon praktikus megfontolások tették lehetővé. Például a magyar nemzet Kárpát-medencei szupremáciájának deklarálása, nemzeti királyi család hiányában a trón betöltetlensége esetén a főúri rend privilégiumainak megőrzése, vagy a soknemzetiségű ország monolitságának szimbolikus biztosítása.

Ezek a gondolatok már a 20. század elején is szembe mentek a korabeli Európa modern törekvéseivel, nemhogy manapság. Mindezek ellenére e tan még ma is legitimnek számít, szakrális és amodern jellege ellenére sokak számára – gyanítom anélkül, hogy tudnák, hogy valójában mit is jelent – ez a legfőbb alkotmányos törekvés. E tan jeleníti meg mindazt, ami Európai Unió ellenes, a demokratikus és egyenlő választójog kritikáját, mindazt, ami úm. globalizációellenes, de legfőképpen mindazt, ami nemzeti. Nemzeti, mert szakrális, szakrális, mert nemzeti. No, ez az, ami veszélyezteti a szekularizációt! Hadd idézek főmesterünk egy korábbi nyilvános előadásából:

„Meggyőződésünk továbbá, hogy a vallás és általában a keresztény egyház nem az egyedüli és kizárólagos letéteményese azoknak az egyetemes emberi értékeknek, melyek a 21. században egy modern polgári demokratikus állam erkölcsi értékrendjét jelenthetik. Úgy tűnik, hogy egy újabb restauráció korát éljük, egyelőre és szerencsére még király és helytartó nélkül.”
Kedves testvéreim! Mi magunk párosával soroljuk föl a Vésőt, a Kalapácsot, a Vonalzót, az Emelőt, a Függőónt és a Vízszintezőt. Tesszük mindezt azért, mert jól tudjuk, hogy szükségszerűen társítani kell őket, ha a helyes használatukra törekszünk, ha meg akarjuk valósítani az elvállalt művet. Minden munkánk során elmondjuk, hogy az erő, a szépség és a bölcsesség világítsa meg templomunkat.

Kívánom, hogy e világosságból minél többet engedjünk ki falainkon túlra is, és továbbra is hirdessük a tudomány szabadságát, és a józan ész győzelmét a vallási fanatizmus felett.