Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület

English Français

A Martinovics Ignácról elnevezett szabadkőműves páholy a Magyarországi Nagyoriens legrégibb szervezete, egyszersmind az egyetlen 1908. óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan működő magyar páholy.

Eredete a XX. század elején kibontakozó radikális mozgalommal függ össze. Ennek vezéralakja Jászi Oszkár volt, célkitűzéseinek lényege az általános választójog, a földreform, a népművelés, a közoktatási reform és a nemzetiségek jogainak biztosítása, a megújult monarchia keretében.

1907. november harmadikán negyvennégy radikális felfogású szabadkőműves elhatározta, hogy a szabadkőművességen belül, páholyközi tevékenységet folytatnak. Ez ellen, később, több, mérsékeltebb vagy konzervatív felfogású páholy tiltakozott, de mivel eszmék terjesztéséről és nem pártpolitikai tevékenységről volt szó az ügy ennyiben maradt.

1908. május 27-én a Szövetség engedélyével nyolc tag kivált a Demokrácia páholyból: Gönczi Jenő minisztériumi tisztviselő, dr. Harkányi Ede, ügyvéd, Jászi Oszkár a Huszadik Század c. folyóirat szerkesztője, Marschan Géza jogász, Rácz Gyula, statisztikus, Székely Imre, ügyvéd, dr. Szende Pál ügyvéd, közíró, és Zigány Zoltán tanár. A páholy első elnökének Zigány Zoltánt választották meg.

A program szerint a páholy célja,
„ ...hogy a produktív polgárság és a munkásosztály előtt egyaránt megvalósítsuk a legközelebbi jövőnek ama történelmi nagy feladatait, amelyik csakis a két osztály tervszerű együttműködésének útján lesznek megvalósíthatók. A művelt, gazdag és független Magyarország érdekében óhajtjuk a kölcsönös megértés alapján egyirányú közös működésre egyesíteni a testi és szellemi munkának szolidaritását a dolgos polgárság demokratikus hagyományaival: ezért választottuk új páholyunk címéül a szabadkőműves Martinovicsnak, a radikális demokrácia és a szabadelvű felvilágosodás mártírjának nevét”.

A Martinovics páholy első, 1918-ig tartó tíz éves korszakában nyolcvannyolc tagot számlált. Közöttük az irodalmat és művészetet Ady Endre, Bíró Lajos, Bölöni György, Csáth Géza, Lengyel Géza, Nagy Endre, Reinitz Béla, Szini Gyula, Schöpflin Aladár, a pedagógusokat Czóbel Ernő, Rózsa Ede, Zigány Zoltán, a jogászokat Beck Sámuel, Halasi Béla, Harkányi Ede, Székely Artúr, a hivatalnokokat Conrád Gyula, Iván Miklós, a politikusokat pedig Jászi Oszkár és Sándor Pál képviselte.

1911-ben Jászi Oszkárt választották meg a páholy elnökéül. Főmesteri székfoglaló beszédében ezt mondta: „eszmeterjesztő munkánk koronájának azt tartanám, ha egy modern, okos és becsületes magyar történelmet adhatnánk a magyar polgárság és a nép kezébe. Oly történelmet, amely semmiféle párt, vagy iskola szolgálatába nem állva, egyszerűen a modern, szociológiai tudás fáklyájával rávilágítana a katedrai bornírtság és a szellemi lakájság arra a sötét vadonjára, melyet történetírásnak nevezünk. Oly történelmet, amely nem politikai vitairat vagy propagandisztikus adattár akar lenni, hanem, amely szenvedelem nélkül tárja fel a történelem kettős folyamatának: a háborúnak és a kultúrának, az államnak és a munkának kölcsönhatásait és eredményeit”.

Ezt a tárgyilagos szemléletet terjesztették, más szabadkőműves páholytagokkal együtt, a Társadalomtudományok szabad iskolájában, amelyet Jászi Oszkár igazgatóként irányított. Elveik megvalósításáért küzdöttek a Választójog Országos Szövetségében, melynek vezetősége a Martinovics páholy tagjaiból került ki, anyagilag és erkölcsileg támogatták a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületét és a Galilei kört. A Martinovics páholy tagjai munkatársként és szerkesztőként eszméiket terjesztették a XX. század című folyóiratban és a Világ című lapban. Végül Jászi vezetésével és számos páholytag részvételével 1914-ben megalakult a Polgári Radikális Párt.

Jászi Oszkár emigráns éveiben élete nagy tévedésének minősítette a pártalapítást, mert úgy érezte erre alkalmatlan volt.

1919-ben a Tanácsköztársaság akadályozta meg a páholyok működését, majd 1920-ban az ellenforradalmi Horthy kormány feloszlatta a szabadkőművességet, s így a Martinovics páholy szabályos tevékenysége is szünetelt.

Jászi Oszkár az első világháború alatt, svájci és holland kapcsolatai révén kapcsolatot tartott az antant hatalmak francia és olasz szabadkőműveseivel és IV. Károly próbálkozásaival párhuzamosan tárgyalásokat kezdeményezett a különbéke érdekében.
Tomas Masaryk révén, megkísérelte a trianoni békediktátum feltételeit enyhíteni, de miután erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, Amerikába távozott.

A két világháború között a Martinovics páholy tagjainak egy része, mint Sándor Pál és Bíró Lajos emigrált, a többiek magánlakásokon, közös kirándulások alkalmával tartottak találkozókat.
1945-ben az újjáalakult Nagypáholy keretében, dr. Beck Sámuel vezetésével ismét munkához látott a páholy. 1947-ben fogadták a hajdani alapítót, Jászi Oszkárt, aki rövid magyarországi látogatása alkalmával előadást tartott náluk.

Az 1950-es betiltást követően a magyar szabadkőművesek ismét szétszóródtak. Az első, majd a második világháború után Nyugat-Európába és a tengeren-túlra került tagok legtöbbje a helyi páholyokba integrálódott, Kanadában és Brazíliában azonban magyar nyelvű páholyok is működtek.
Párizsban már 1927-ben felhívást adtak ki magyar nyelvű páholy alakítására az ott élő szabadkőművesekhez, de a terv csak 1956-ban valósult meg. A II. világháború alatt a francia hadseregben szolgáló Szegő János 1956. nyarán Budapesten járva, megbízást kapott dr. Beck Sámueltől és Kallós Bertalantól a Martinovics páholy felélesztésére. A budapesti kezdeményezésen felbuzdulva az addig különböző rendek francia nyelvű páholyaiban Párizsban működő magyar testvérek 1956 novemberében november 12-én újjáalakították a Martinovics páholyt a Franciaországi Nagypáholy fennhatósága alatt.
Az első ülésen felszólalt a Párizsban működő orosz emigráns páholy elnöke, aki zokogva kért bocsánatot a szovjet csapatok gaztetteiért az elnyomott orosz nép nevében...

A párizsi Martinovics páholy első elnöke a francia születésű, de Budapesten szabadkőművessé vált, nyelvünket tökéletesen beszélő Barrey Emil volt. Őt az 1919-ben emigrált Bóta Ernő, az Emberi Jogok Ligája magyar tagozatának alapítója követte, majd (báró) Hatvany Bertalan Kelet-kutató és utána Dr. Róbert László orvos-biológus. A harminc év során átlagosan húsz taggal működő páholyhoz tartozott a Párizsban élő rangos művészek közül Babócsay Lajos, Kolos-Váry Zsigmond és Rozsda Endre festő, Bartha Lajos, Pátkai Ervin és Székely Péter szobrász, Gábel József filozófus, egyetemi tanár, Radványi Géza filmrendező, Winkler Pál könyv és újságkiadó.

A páholy első célja a puszta fennmaradás és ezzel a magyar-nyelvű szabadkőműves tevékenység megőrzése volt. A torontói és a sao-paoli páholyok az ötvenes években, – utánpótlás híján – angol, illetve portugál-nyelvre tértek át. Párizsba 1956-ban több ezer fiatal értelmiségi került, a következő évtizedekben is érkeztek menekültek, majd „hivatalos” engedéllyel tartózkodók, e körből verbuválták a páholy új nemzedékét.

A második, és a jövő szempontjából fontos célja a Magyarországra visszatérők avatása és folyamatos képzése és a kapcsolat-tartás volt. Ez a hetvenes évektől kezdve – amikor az utazás mind az otthon élők, mind a külföldi állampolgárságot szerzett emigránsok számára könnyebbé vált – hozott eredményeket. Harminc év alatt a párizsi Martinovics páholy számos magyar értelmiségit fogadott soraiba.

A harmadik tevékenység, ötévenként, a nemzetközi találkozók szervezése volt. Ez alkalmat kínált, a nyugati világban, élő több száz magyarszármazású szabadkőművesnek, hogy egymást és Magyarországon élő társaikat viszontlássák, megvitassák közös dolgaikat. A találkozókon minden alkalommal részt vett a magyarországi szabadkőművesek – szabályos működés és választás híján- elődei által kooptált elnöke.

1989. június 16-án a Martinovics páholy küldöttsége részt vett Nagy Imre és mártír társainak temetésén, majd néhány nappal később nyilvános konferenciát rendeztek és június 21-én, Szent János nyári ünnepén szabályos „munkát” tartottak és soraikba fogadtak kilenc új, Budapesten élő, tagot. Ez volt közel negyven év után az első alkalom, amikor a szabadkőművesek nyilvánosság elé léptek.

Három évvel később, 1991. június 21-én a Magyarországi Nagyoriens megalakulásának százharmincadik évfordulóján a Martinovics páholy kezdeményezésének nyomán, már két páholy működött Budapesten és egy Szegeden. Ez alkalommal ünnepélyes nyilatkozatban bejelentették a Nagyoriens újjáalakulását, amelyre 1992-ben került sor.

Ezzel a Martinovics páholy legújabb kori küldetésének végére ért. A Párizsban élő tagok egy része hazaköltözött, többen, a nyugdíjaskor elérésekor, a Franciaország és Magyarország közötti „ingázást” választották. Így a páholy tevékenységét az újabb feladatokhoz kellett igazítani. A Franciaországi Nagypáholy ezért elbocsátotta soraiból a magyarnyelvű páholyt, amely 2004. szeptemberében visszatért Budapestre, hogy ismét hazai földön, a Magyarországi Nagyoriens keblében folytassa tevékenységét.