A Martinovics páholy

A Martinovics Ignácról elnevezett szabadkőműves páholy a Magyarországi Nagyoriens legrégibb szervezete, egyszersmind az egyetlen 1908. óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan működő magyar páholy.A Martinovics Ignácról elnevezett szabadkőműves páholy a Magyarországi Nagyoriens legrégibb szervezete, egyszersmind az egyetlen 1908. óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan működő magyar páholy.

A Martinovics páholy első korszakában nyolcvannyolc tagot számlált. Köztük volt:
Ady Endre, Bíró Lajos, Bölöni György, Csáth Géza, Lengyel Géza, Nagy Endre, Reinitz Béla, Szini Gyula, Schöpflin Aladár, Czóbel Ernő, Rózsa Ede, Zigány Zoltán, Beck Sámuel, Halasi Béla, Harkányi Ede, Székely Artúr, Conrád Gyula, Iván Miklós, Jászi Oszkár és Sándor Pál.

 

A Martinovics páholy története

A Martinovics Ignácról elnevezett szabadkőműves páholy a Magyarországi Nagyoriens legrégibb szervezete, egyszersmind az egyetlen 1908. óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan működő magyar páholy.

Eredete a XX. század elején kibontakozó radikális mozgalommal függ össze. Ennek vezéralakja Jászi Oszkár volt, célkitűzéseinek lényege az általános választójog, a földreform, a népművelés, a közoktatási reform és a nemzetiségek jogainak biztosítása, a megújult monarchia keretében.

1907. november harmadikán negyvennégy radikális felfogású szabadkőműves elhatározta, hogy a szabadkőművességen belül, páholyközi tevékenységet folytatnak. Ez ellen, később, több, mérsékeltebb vagy konzervatív felfogású páholy tiltakozott, de mivel eszmék terjesztéséről és nem pártpolitikai tevékenységről volt szó az ügy ennyiben maradt.

1908. május 27-én a Szövetség engedélyével nyolc tag kivált a Demokrácia páholyból: Gönczi Jenő minisztériumi tisztviselő, dr. Harkányi Ede, ügyvéd, Jászi Oszkár a Huszadik Század c. folyóirat szerkesztője, Marschan Géza jogász, Rácz Gyula, statisztikus, Székely Imre, ügyvéd, dr. Szende Pál ügyvéd, közíró, és Zigány Zoltán tanár. A páholy első elnökének Zigány Zoltánt választották meg.

A program szerint a páholy célja,
„ …hogy a produktív polgárság és a munkásosztály előtt egyaránt megvalósítsuk a legközelebbi jövőnek ama történelmi nagy feladatait, amelyik csakis a két osztály tervszerű együttműködésének útján lesznek megvalósíthatók. A művelt, gazdag és független Magyarország érdekében óhajtjuk a kölcsönös megértés alapján egyirányú közös működésre egyesíteni a testi és szellemi munkának szolidaritását a dolgos polgárság demokratikus hagyományaival: ezért választottuk új páholyunk címéül a szabadkőműves Martinovicsnak, a radikális demokrácia és a szabadelvű felvilágosodás mártírjának nevét”.

A Martinovics páholy első, 1918-ig tartó tíz éves korszakában nyolcvannyolc tagot számlált. Közöttük az irodalmat és művészetet Ady Endre, Bíró Lajos, Bölöni György, Csáth Géza, Lengyel Géza, Nagy Endre, Reinitz Béla, Szini Gyula, Schöpflin Aladár, a pedagógusokat Czóbel Ernő, Rózsa Ede, Zigány Zoltán, a jogászokat Beck Sámuel, Halasi Béla, Harkányi Ede, Székely Artúr, a hivatalnokokat Conrád Gyula, Iván Miklós, a politikusokat pedig Jászi Oszkár és Sándor Pál képviselte.

1911-ben Jászi Oszkárt választották meg a páholy elnökéül. Főmesteri székfoglaló beszédében ezt mondta: „eszmeterjesztő munkánk koronájának azt tartanám, ha egy modern, okos és becsületes magyar történelmet adhatnánk a magyar polgárság és a nép kezébe. Oly történelmet, amely semmiféle párt, vagy iskola szolgálatába nem állva, egyszerűen a modern, szociológiai tudás fáklyájával rávilágítana a katedrai bornírtság és a szellemi lakájság arra a sötét vadonjára, melyet történetírásnak nevezünk. Oly történelmet, amely nem politikai vitairat vagy propagandisztikus adattár akar lenni, hanem, amely szenvedelem nélkül tárja fel a történelem kettős folyamatának: a háborúnak és a kultúrának, az államnak és a munkának kölcsönhatásait és eredményeit”.

Ezt a tárgyilagos szemléletet terjesztették, más szabadkőműves páholytagokkal együtt, a Társadalomtudományok szabad iskolájában, amelyet Jászi Oszkár igazgatóként irányított. Elveik megvalósításáért küzdöttek a Választójog Országos Szövetségében, melynek vezetősége a Martinovics páholy tagjaiból került ki, anyagilag és erkölcsileg támogatták a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületét és a Galilei kört. A Martinovics páholy tagjai munkatársként és szerkesztőként eszméiket terjesztették a XX. század című folyóiratban és a Világ című lapban. Végül Jászi vezetésével és számos páholytag részvételével 1914-ben megalakult a Polgári Radikális Párt.

Jászi Oszkár emigráns éveiben élete nagy tévedésének minősítette a pártalapítást, mert úgy érezte erre alkalmatlan volt.

1919-ben a Tanácsköztársaság akadályozta meg a páholyok működését, majd 1920-ban az ellenforradalmi Horthy kormány feloszlatta a szabadkőművességet, s így a Martinovics páholy szabályos tevékenysége is szünetelt.

Jászi Oszkár az első világháború alatt, svájci és holland kapcsolatai révén kapcsolatot tartott az antant hatalmak francia és olasz szabadkőműveseivel és IV. Károly próbálkozásaival párhuzamosan tárgyalásokat kezdeményezett a különbéke érdekében.
Tomas Masaryk révén, megkísérelte a trianoni békediktátum feltételeit enyhíteni, de miután erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, Amerikába távozott.

A két világháború között a Martinovics páholy tagjainak egy része, mint Sándor Pál és Bíró Lajos emigrált, a többiek magánlakásokon, közös kirándulások alkalmával tartottak találkozókat.
1945-ben az újjáalakult Nagypáholy keretében, dr. Beck Sámuel vezetésével ismét munkához látott a páholy. 1947-ben fogadták a hajdani alapítót, Jászi Oszkárt, aki rövid magyarországi látogatása alkalmával előadást tartott náluk.

Az 1950-es betiltást követően a magyar szabadkőművesek ismét szétszóródtak. Az első, majd a második világháború után Nyugat-Európába és a tengeren-túlra került tagok legtöbbje a helyi páholyokba integrálódott, Kanadában és Brazíliában azonban magyar nyelvű páholyok is működtek.
Párizsban már 1927-ben felhívást adtak ki magyar nyelvű páholy alakítására az ott élő szabadkőművesekhez, de a terv csak 1956-ban valósult meg. A II. világháború alatt a francia hadseregben szolgáló Szegő János 1956. nyarán Budapesten járva, megbízást kapott dr. Beck Sámueltől és Kallós Bertalantól a Martinovics páholy felélesztésére. A budapesti kezdeményezésen felbuzdulva az addig különböző rendek francia nyelvű páholyaiban Párizsban működő magyar testvérek 1956 novemberében november 12-én újjáalakították a Martinovics páholyt a Franciaországi Nagypáholy fennhatósága alatt.
Az első ülésen felszólalt a Párizsban működő orosz emigráns páholy elnöke, aki zokogva kért bocsánatot a szovjet csapatok gaztetteiért az elnyomott orosz nép nevében…

A párizsi Martinovics páholy első elnöke a francia születésű, de Budapesten szabadkőművessé vált, nyelvünket tökéletesen beszélő Barrey Emil volt. Őt az 1919-ben emigrált Bóta Ernő, az Emberi Jogok Ligája magyar tagozatának alapítója követte, majd (báró) Hatvany Bertalan Kelet-kutató és utána Dr. Róbert László orvos-biológus. A harminc év során átlagosan húsz taggal működő páholyhoz tartozott a Párizsban élő rangos művészek közül Babócsay Lajos, Kolos-Váry Zsigmond és Rozsda Endre festő, Bartha Lajos, Pátkai Ervin és Székely Péter szobrász, Gábel József filozófus, egyetemi tanár, Radványi Géza filmrendező, Winkler Pál könyv és újságkiadó.

A páholy első célja a puszta fennmaradás és ezzel a magyar-nyelvű szabadkőműves tevékenység megőrzése volt. A torontói és a sao-paoli páholyok az ötvenes években, – utánpótlás híján – angol, illetve portugál-nyelvre tértek át. Párizsba 1956-ban több ezer fiatal értelmiségi került, a következő évtizedekben is érkeztek menekültek, majd „hivatalos” engedéllyel tartózkodók, e körből verbuválták a páholy új nemzedékét.

A második, és a jövő szempontjából fontos célja a Magyarországra visszatérők avatása és folyamatos képzése és a kapcsolat-tartás volt. Ez a hetvenes évektől kezdve – amikor az utazás mind az otthon élők, mind a külföldi állampolgárságot szerzett emigránsok számára könnyebbé vált – hozott eredményeket. Harminc év alatt a párizsi Martinovics páholy számos magyar értelmiségit fogadott soraiba.

A harmadik tevékenység, ötévenként, a nemzetközi találkozók szervezése volt. Ez alkalmat kínált, a nyugati világban, élő több száz magyarszármazású szabadkőművesnek, hogy egymást és Magyarországon élő társaikat viszontlássák, megvitassák közös dolgaikat. A találkozókon minden alkalommal részt vett a magyarországi szabadkőművesek – szabályos működés és választás híján- elődei által kooptált elnöke.

1989. június 16-án a Martinovics páholy küldöttsége részt vett Nagy Imre és mártír társainak temetésén, majd néhány nappal később nyilvános konferenciát rendeztek és június 21-én, Szent János nyári ünnepén szabályos „munkát” tartottak és soraikba fogadtak kilenc új, Budapesten élő, tagot. Ez volt közel negyven év után az első alkalom, amikor a szabadkőművesek nyilvánosság elé léptek.

Három évvel később, 1991. június 21-én a Magyarországi Nagyoriens megalakulásának százharmincadik évfordulóján a Martinovics páholy kezdeményezésének nyomán, már két páholy működött Budapesten és egy Szegeden. Ez alkalommal ünnepélyes nyilatkozatban bejelentették a Nagyoriens újjáalakulását, amelyre 1992-ben került sor.

Ezzel a Martinovics páholy legújabb kori küldetésének végére ért. A Párizsban élő tagok egy része hazaköltözött, többen, a nyugdíjaskor elérésekor, a Franciaország és Magyarország közötti „ingázást” választották. Így a páholy tevékenységét az újabb feladatokhoz kellett igazítani. A Franciaországi Nagypáholy ezért elbocsátotta soraiból a magyarnyelvű páholyt, amely 2004. szeptemberében visszatért Budapestre, hogy ismét hazai földön, a Magyarországi Nagyoriens keblében folytassa tevékenységét.

 

jaszioszkarJászi Oszkár előadása a Martinovics-páholyban 1947-ben

(Első megjelenés: Újhold évkönyv, 1988.)

Őszintén megvallom, nehéz ebben az órában számot adnom érzéseimről. Huszonnyolc év után jöttem vissza Magyarországra, egy teljesen új országot találtam, sajnos legjobb barátaim közül számosan nincsenek meg, és a nagy reményekre jogosító magyar fiatalságot még csak kevéssé ismerem. Úgy érzem, hiba volna sérelmekről és szenvedésekről beszélni, újra életre hívni az emigráció keserves napjait.

Az én feladatom, azt hiszem, inkább abban áll, hogy a mai történelmi fejlődésnek ebben a zivataros árjában néhány gondolatot tisztázzak, amelyek talán sokak számára idegenek. Magam is tapasztaltam, hogy még intim barátaim körében is egy-egy megjegyzésem, felfogásom nem talált megértésre, hanem ellenkezőleg, bizonyos riadalmat idézett fel, úgyhogy szeretném inkább csak megjelölni azt a vonalat, amely előttem áll, és amelyben Magyarország és az emberiség jövőjét keresem.

Úgy vélem, hogy ez a mai helyzet sok tekintetben megdöbbentő, nemcsak itt, hanem az egész világban. Én évtizedeken át ostoroztam a régi soviniszta politikát és támadtam a habsburgi monarchia rozoga várát. Úgy érzem, a tisztesség parancsolja most azt a vallomást, hogy ami most történik a világon Hitler óta, de már Hitler előtt is a különböző nemzeti csoportok üldözése tekintetében, az minden múltbeli kegyetlenséget felülmúl. Én gyakran támadtam Apponyit és társait azért, mert ők azt hitték, hogy a magyar nyelvű oktatás és nevelés erőltetésével egy egységes Magyarországot fognak teremteni. Ennek az abszurditása egészen nyilvánvaló volt, de meg kell mondanom, hogy Apponyi és a többiek sohasem nyúltak olyan eszközökhöz, amelyeket ma úgynevezett liberális és progresszív politikusok alkalmaznak. Apponyinak és társainak sohasem jutott eszükbe, hogy a nemzeti kisebbséget fegyveres erővel kiűzzék lakóhelyükről, ötven kilógrammos csomagokkal. Ilyesmit el sem tudtunk volna képzelni, és a reakciós nemzedék sem tudta volna. Én nem bántam meg ezt a harcot, de nem szabad a történelmi távlatot meghamisítani, és rá kell mutatni egyes szörnyűségekre, amelyek a múltnál is sötétebb állapotokat teremtenek. A habsburgi monarchia sok hibája és mesterkéltsége mellett is egy nagy területen legyőzte a nemzeti szuverenitások tanát, és egy nagy állami életközösséget teremtett. Ezt persze nem akarjuk helyreállítani. Egyenesen képtelen gondolat lenne, hogy ezek a népek a Habsburg-jogar alatt még egyszer egyesülhetnének. Mégis látnunk kell, hogy miután két nemzedék legjobbjai és igazi progresszívjei állandóan hangsúlyozták a túlzott nemzeti szuverenitások rendszerének tarthatatlanságát, most ezek a nemzeti szuverenitások aranykorukat élik, és olyan követelményekkel lépnek fel, mint talán soha a múltban. Az új hatalmi uralmak eme rendszerében a jogrend illúzió lett.

Fel kell vetni a kérdést, hogy mi okozta a közéleti harcnak-ezt a szörnyűséges eldurvulását és a militarista, nacionalista ellentéteknek ezt az orgiáját. És itt azt gondolom, hogy ezt a szörnyű erkölcsi züllést nem lehet egyszerűen Hitlerre való hivatkozással elintézni. Hitler maga is egy nemzetközi bomlásnak a terméke volt. Hogy ő ekkora dinamikát tudott belevinni barbár rendszerébe, az már egy nagy közéleti destrukciónak az eredménye volt. Egész civilizációnk pillérei meginogtak. Azok a pillérek, amelyek a múltban a békés, demokratikus élet előfeltételei voltak.
Melyek voltak ezek a pillérek?

Nem tisztán gazdasági és politikai intézmények voltak ezek, hanem a kategorikus imperativusoknak egy rendszere, amely évszázadokon, sőt évezredeken át fejtette ki hatását az európai népek jellemére.
Igen, egy rendszer volt ez, egy vallásos hit és erkölcsi meggyőződés, amelynek igazsága vitán felül állott. Ez a hit évezredek meggyőződéséből született.

Talán a görög stoa bölcseletét jelölném meg, mint ezeknek az eszméknek az első formulázását. A világ egységének és a szabad egyéniségnek hitvallása volt ez. Azután a természetjog rendszere következett, amely Európában a római jogászoktól kezdve a modern kor liberális és szociális áramlatáig állandóan mint egy szellemi és erkölcsi iránytű szerepelt. Ez a természetjog, amelyben az emberiség legfényesebb elméi hittek, azt jelentette, hogy van egy jog, amely magasabb, feltétlenebb és tiszteletreméltóbb, mint az államnak a joga. Ez a jog a becsületes és gondolkodó embereknek tudatában él, független a mindenkori adottságoktól, és mindenkor kell, hogy legyen egy olyan mérték, amellyel a tételes jogi és institúciós berendezéseket mérni kell. Maga a kereszténység voltaképpen ennek az antik szintézisnek továbbfolytatása, népszerűsítése volt, hatalmas művészi és érzelmi alapon.

Most ezt a rendszert, az erkölcsi parancsok, a kategorikus imperativusok rendszerét ledöntötték. Körülbelül a 19. század második felétől fogva az emberek úgy érezték, hogy nincsen szükségük erkölcsi parancsokra, végleges értékekre. Elég nekik a mindenkori célszerűségre alapított politika.

Így jutott hatalomra egy nagy áramlat, amely megingatta azt a hitet, hogy vannak alapvető, változatlan értékek. Minden relatív, minden mechanikus. Nincsenek intuitív értékek. Minden puszta hasznossági kalkulus. A helytelenül népszerűsített darwinizmus az ember állati mivoltának hangsúlyozása volt; nem tekintve azokat az értékeket, amelyekben az ember puszta állati létét túlhaladta. Azután jött a merev gazdasági determinizmus tana. Eszmék, erkölcsi felfogások mellékesek, ami döntő, az tisztára a gazdasági struktúra vagy ennek a gazdasági struktúrának átalakulása. Tápláld az emberi állatot, és minden probléma önmagától megoldódik. Azaz a jóllakott emberek önmaguktól fognak minden problémát megoldani.

Egy harmadik áramlat is közrejátszott ebben a folyamatban, amely Hobbes felújításával a 19. században újabb lendületet kapott: csak az erőszak és a hatalom számít. A hatalom minden, ez a leglényegesebb, a jogrend nem más, mint a hatalmasok parancsa. A szellemi küzdelemben végeredményben a hatalom, ha kell, az erőszak fogja a vitákat eldönteni. Itt említem meg a teljesség kedvéért a freudi iskolát is. Az egyedül végleges faktor a szexualitás. Le a “hemmungokkal”, éljétek ki teljesen és gátlástalanul animális életetek teljét. Egyéb filozófiai áramlatokról is lehetne beszélni, amelyek mind az erkölcsnihilizmus felé sodorták az emberiséget. Itt azért említettem csupán ezeket, mert ezek a különböző áramlatok a legismertebbek, és a közhit, a társadalom ezeket követi.

A szellemi és erkölcsi faktorok relativizálása és lekicsinylése lett e korszaknak igazi levegője. Nincsenek többé alapvető, változatlan értékek, a fejlődést egyszerűen, mint anyagi változások függvényét magyarázzák.
Én azt hiszem, hogy igenis vannak ilyen alapvető, változatlan értékek, amelyeket megvalósítani nem tudunk ugyan, de minden nemzedéknek az a feladata, hogy közelebb jusson ezekhez a végső értékekhez. Ezeket azonban puszta empirikus úton nem tudjuk megközelíteni.
Az egész emberi történet minden magasabb megnyilvánulásában harc volt a tényleges adottságokkal és a merőben mechanikus felfogással szemben. Amit demokráciának nevezünk, az is ebből a vallási, erkölcsi és filozófiai szintézisből jött létre. Ezeken a kategorikus imperativusokon alapult az emberi lelkiismeretnek állandó küzdelme a társadalmi adottságokkal szemben. És bebizonyult, hogy nem elég ledönteni bizonyos adottságokat, gátlásokat, hanem mindig egy új, magasabb szintézist kell teremteni.

Vagyis a demokrácia nem egyszerűen bizonyos gazdasági és alkotmányjogi változásoknak keresztülvitele, hanem legalább éppen olyan fontos az erkölcsi szintézisnek továbbfejlesztése, a köztudatba bevitele. A demokrácia továbbfejlesztése csak bizonyos erkölcsi meglátások alapján lehetséges. Ilyen mély meggyőződések és hitek nélkül a demokrácia élettelen, alaptalan formulának bizonyult. Csak az erkölcsi parancsok felújítása adhat életet a demokráciának.
És melyek ezek az imperativusok?
A demokrácia lényege az, amit Ady úgy fejezett ki, hogy “minden ember fenség”. Hogy nem az államért élünk, hanem az állam feladata az embert tovább vinni a végső emberi értékek útján.

Az emberi egyenlőtlenséget bizonyos értelemben sohasem lehet megszüntetni. Ámde az egyenlőtlenséget mérsékelni kell az igazságosság parancsa szerint.

Ugyanebből a felfogásból ered az a meggyőződés, hogy a többségi elv nem a végső lényege a demokráciának. A többségi elv egy szükséges rossz, mert nem tudtunk helyette jobbat és igazabbat keresztül vinni. De ami a demokráciára igazán jellemző, az nem pusztán a többségi elv, hanem a kisebbségnek a joga, hogy a maga élni akarását egy ésszerű rend keretében keresztülvigye, és az uralkodó osztály mellett a maga céljait és felfogását érvényesíthesse.

A demokráciának egyik alapvető parancsolata a vallás és a szellem világának sérthetetlensége. A lélek és a szellem szabad kell hogy legyen; e nélkül az egyén rabszolga.
És végül: törekedni kell a háború kiküszöbölésére. Ehhez paktumok nem elegendők. Hazugság minden olyan paktum, intézmény, amely nem egy mély általános emberi, közös erkölcsi és szellemi meggyőződésen alapul. nélkül a pacifizmus puszta játék. Gondoljunk csak vissza arra a keserves és megalázó szerepre, amely a régi Népszövetségnek jutott, és gondoljunk arra a mai szerepre, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete játszik. Ahelyett, hogy a közös nagy érdekeket valósítaná meg, mindinkább úgy használják fel, mint egy propagandabázist hatalmi érdekek keresztülvitelére.

Mindezeknek az elgondolásoknak eredménye az, hogy a demokráciának igazi ereje csak akkor lesz, ha csakugyan telíteni tudjuk emberi méltósággal és az embereknek egyenlősítésével nem lefelé, de felfelé. E nélkül még nagyobb válságokhoz fog eljutni a világ.
Gyakran eszembe jut Grillparzer szava. Ő már akkor látta, hogy a nemzetiségi elv megfelelő erkölcsi alap nélkül csak újabb katasztrófákhoz fog vezetni. A nemzetiségi elv első küzdelmeiben Grillparzer ezeket a megrendítő szavakat mondta:

“Der Weg der modernen Bildung führt von Humanität
zur Nationalität, von Nationalität zur Bestialität.”

Igazi erkölcsi alap nélkül minden demokratikus kísérlet csak új osztályuralmat és új elnyomási mechanizmusokat hozhat, de nem békességet.

Az intézményes forradalmak nem fognak bennünket a nemzetköziséghez elvezetni, hanem a nemzeti küzdelmek kiélezéséhez, új imperializmusok rendszeréhez.

Merőben gazdasági és politikai reformok nem elegendők, ha nem térünk vissza alapvető értékeinkhez. E nélkül a demokrácia új osztályuralmat fog teremteni, és nemzetköziség helyett még inkább kiélezi a szuverenitások rendszerét.

És hogy mindezek ellenére én optimista maradtam – természetesen nem a saját személyemre és nem is a legközelebbi jövőre vonatkozóan, hanem abban az értelemben, hogy ezek az eszmék tovább élnek, és ha el is nyomják őket, annál diadalmasabban törnek előre későbbi korokban, azt arra alapítom, hogy a szabadság, egyenlőség, emberi méltóság értékeit nem lehet tartósan visszatartani. Még atombombákkal sem.

Nem szabad csüggednünk, és ki kell tartanunk amaz eszmék mellett, melyek a szabadkőművességet fénykorában vezérelték. A szabadkőművesség régi nagy szellemei jobban tisztában voltak az emberiség útjával, jövőjével, mint a mai utilitarizmus, gazdasági érdek és hatalmi részegség prófétái.

A mi optimizmusunk nem empirikus természetű. Csakis arra alapítható, hogy az emberi természet ősi alapvető értékei az emberiség lelkében mindig fel-felújulnak, egyre nagyobb intenzitással.

Egy nagy magyar költő szavaival fejezem be:
“Ne gondolj veszteségre – Elvégre partra ér a tört hajó
S ha jó a cél, mit kitűztél magadnak – Akadnak mindig
biztos eszközök.”,l

“… amikor elmondta, úgy éreztem, mintha a végrendeletét hallanám.” Jászi Oszkár egykori személyi titkára, majd legbensőbb barátja s eszméinek itthoni ébren tartója, Csécsy Imre emlékezett így vissza 1947. november 4-én arra a nyolc nappal azelőtti kedd estére, amikor otthonában Jászi tervezett budapesti előadását először hallotta.

Jászi azóta, hogy 1919. májusában elhagyta az országot, 1947. őszén látogatott haza első – s egyben utolsó – alkalommal. Egy évvel korábban Keresztury Dezső, akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter hívta meg, hogy tartson előadásokat a budapesti tudományegyetemen. A magyar beutazási engedély körüli huzavona, betegsége miatt s elegendő pénz híján Jászi végül 1947. október 20-án, magánemberként érkezett meg Budapestre. Ausztriai, csehszlovákiai és magyarországi tanulmányútjának költségeit részben az American Philosophical Society és a Social Science Research Council fedezte. A határon kívánsága szerint csupán Csécsy Imre várta, s nála is lakott háromhetes magyarországi tartózkodása idején.

A 72 éves, betegeskedő oberlini professzor szinte minden percét lekötötték találkozásai régi barátaival, híveivel, s az új ismeretségek. Arra törekedett, hogy rövid ittléte alatt minél több személyes benyomást szerezzen az új Magyarország útkereséséről, mindarról, amiről itthoni barátainak – elsősorban Csécsynek -leveleiből már korábban értesült. A magyar szellemi és politikai élet több fontos, köztük számos kulcspozícióban lévő személyiségével találkozott: Bibó Istvánnal, Bognár Józseffel, Kende Zsigmonddal, Keresztury Dezsővel, Peyer Károllyal, Rákosi Mátyással, Ries Istvánnal, Supka Gézával, Szakasits Árpáddal, Zsolt Bélával. Felkereste a Teleki Intézetet és az 1945. után újjászerveződött Társadalomtudományi Társaságot. Vidéken egyszer járt: Kunffy Lajosnál, Somogytúron élő festőművész barátjánál. Igaz, részben orvosi tanácsra (budapesti tartózkodása idején egyszer rosszul lett), részben az idő rövidsége miatt sok meghívást kénytelen volt visszautasítani. Mindössze az itt közölt egyetlen előadást tartotta, amelyben érzékletesen foglalta össze erkölcsi, politikai eszméit.

A beszéd – amely az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában, Csécsy Imre gazdag irathagyatékában található – 1947. október 29-én hangzott el a Martinovics-szabadkőműves páholyban. Jászi előző esti állapotáról írja Csécsy: “Este, ahelyett hogy sürgősen lefeküdt volna, megfogalmazta másnapi beszédét, és elmondta nekünk. Megrendítő élmény volt ez nekem. Még nagyon labilisnak láttam az állapotát; délelőtt, amikor egyszer bementem hozzá, leültetett az ágya mellé, megfogta a kezemet, és amikor kérdeztem, akar-e valamit, azt mondta: semmit, csak látni akarlak. Ez jutott eszembe, amikor ezt a próbaelőadást hallgattam; láthatóan nagy erőfeszítésébe került a fogalmazás, bár igen gyorsan csinálta meg. .”3

Jászi, a páholy alapítója több mint félezres hallgatóság előtt beszélt. Az elhangzottakat Csécsy gyorsírással jegyezte, s utóbb kiegészítette Jászi jegyzeteivel. Csécsy levelezéséből az is kiderül, hogy barátja elégedetlen volt előadásával, s megígérte, hogy át fogja dolgozni, erre azonban nem maradt ideje.

Kallós Bertalan, a Martinovics-páholy főmestere többször kérte Csécsyt, hogy a beszéd kivonatát juttassa el hozzá a jegyzőkönyv számára, aki a kérést azzal hárította el, hogy a Huszadik Század teljes terjedelmében közölni fogja azt. Sem ebben a folyóiratban, sem máshol nincs azonban nyoma, így Csécsy elgondolása valószínűleg terv maradt. Lehetséges, hogy maga Jászi nem kívánta a közlést ebben a formában. Újból hangsúlyoznunk kell, hogy nem kidolgozott tanulmányról van szó.

“Márpedig szavait a jövendő generáció számára is óvnunk kell” – érvelt Kallós annak idején.

Tegyük hozzá: már a jelen számára.

Hivatkozások

1. Csécsy Imre levele Csécsy Magdának – Bp., 1947. november 4. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, Csécsy-hagyaték, Fond 163. Ez úton is köszönetet mondok Csécsy Magdának, aki hozzájárult ahhoz, hogy a levélből idézzek. (B. D. A.)
2. OSzK Kt, Fond 163.
3. Csécsy Imre levele Csécsy Magdának – Bp., 1947. november 4.
4. Kallós Bertalan levele Csécsy Imrének, B~ 1947. XI. 5. OSzK Kt, Csécsy-hagyaték, Fond 163.

 

Titkos-rendőrségi jelentés a Martinovics páholyról

szkjelkepA betiltás időszakában illegálisan működő Martinovics páholyról eddig csak a tagok visszaemlékezéseire támaszkodhattunk. Az alábbi jelentés, amely 1934 után, feltehetően 1935-ben készült az első írásos bizonyítéka annak, hogy 1920 és 1945 között a páholy folyamatosan működött.

A „szerző” személye – természetesen – ismeretlen, de a szöveg alapján valószínűnek látszik, hogy hivatásos hírszerző volt és jelentését részben szóbeli közlésekre, részben a sajtóban, könyvekben megjelent cikkekre alapozta. A megfigyelt „célszemély”, a jelentés tárgya Vámbéri Rusztem volt.
1908-ban alakult ez a páholy, amelynek feladata volt, hogy politikával, nemzetiségi kérdéssel és az önálló vámterület problémájával foglalkozzék
A Társadalomtudományi Társaság, a Társadalomtudományok Szabad Iskolájának tevékeny tagjai és részben vezéreik valamint a Huszadik Század-nak és a Világ-nak munkatársai jórészt a Martinovics páholy tagjai sorából kerültek ki.

A páholynak 1920-ban történt feloszlatásakor a tagok létszáma 78 volt. E tagok között megtaláljuk mindazokat a személyeket, akik a Károlyi forradalom, majd a bolsevizmus alatt jelentős szerepet játszottak: szellemi vezérek voltak.
A Martinovics páholy tagjai voltak:
Ady Endre író,
Baracs Károly MÁV igazgató,
Dr. Basch Imre székesfővárosi tan. fogalmazó,
Bíró Lajos író,
dr. Bölöni György hírlapíró,
Czóbel Ernő tanár,
Diener Dénes József író,
Dr. Erdélyi Sándor ügyvéd, orsz. gy. képviselő,
Dr. Fáber Oszkár felsőkereskedelmi isk. tanár,
Dr. Fazekas Sándor ügyvéd,
Dr. Gönczi Jenő min. fogalmazó,
Dr. Jászi Oszkár egyet. m. tanár, szerkesztő,
Kallós Bertalan m. kir. iparfőfelügyelő,
Dr. Sidó Zoltán székesfővárosi fogalmazó,
Szini Gyula író,
Dr. Szende Pál ügyvéd,
Vágó József műépítész (a Népszövetség genfi palotájának tervezője),
Vágó József ker. kamarai titkár,
Dr. Varró István ker. kam. fogalmazó,
Zigány Zoltán iskolaigazgató stb.
Ezek a személyek jórészben – az emigrációban élők és az időközben elhunytak kivételével – ma is tényleges szabadkőművesek és illegalitásban ugyan, de mégis életben tartják a Martinovics páholyt.

Ennek a titokban működő páholynak vezére Nemes Emil mérnök.
A szellemi vezér még ma is Jászi Oszkár, itthon pedig Dr. Vámbéry Rusztem ügyvéd.
A páholynak fedőszerve is van: a Huszadik Század folytatása, a “Századunk” társadalomtudományi folyóirat. Szerkesztői Dr. Vámbéry Rusztem és dr. Varró István.
A páholytagok összejöveteleiket a Lánchíd kávéházban és a Századunknak v., Újpesti rkp. 6. sz. alatt lévő helyiségében szokták tartani.

Részben ezeken az összejöveteleken, részben baráti körökben és társadalmi egyesületekben a Martinovics páholy tagjai közül a következők fejtenek ki szabadkőműves tevékenységet: Bíró Lajos, Dr. Blauner Mór, dr. Fried Ödön, dr. Gönczi Jenő, Kallós Bertalan, dr. Kégl János, Kutasi (Kaufmann)Elemér, Mandello Viktor, Dr. Sidó Zoltán, Schöpflin Aladár, dr. Székely Imre, Dr. Varró István, Vágó József és Dr. Vámbéry Rusztem.

Bíró Lajos író 1904-ben lépett be a Martinovics páholyba. Évekig lapszerkesztő volt Nagyváradon, ahol Ady Endre első barátai közé tartozott. Később a Budapesti Napló munkatársa lett, majd a Világ szélsőséges hangú vezércikk írója. Dolgozott a Huszadik Századnak és megjelent néhány novellája a Népszavában is. A háború alatt több ízben hangot adott antimilitarista és radikális nézeteinek. A Károlyi forradalom alatt rövid ideig külügyi államtitkár volt. A Nemzeti Tanácsnak tagja volt és a Magyarországi Symbolikus Nagypáholynak főszónoka.
Az Tanácsköztársaság alatt a “Szövetség Központi Intézőbizottságá”-nak tagja. A forradalmak után évekig külföldön tartózkodott, ahonnét 1925-ben tért vissza. Írt novellákat, regényeket, filmscenáriumot, stb. Irodalmi művei a Diadalmas asszony, a Serpolette, a Molitor ház, a Baizini zsidók, A Szentlélek lovagja, Ámor és Psyche, Toinette, a Férfiak, A családi tűzhely, az Utolsó csók, a Házasságtörés iskolája,. az 1913., a Sárga liliom, a Cárnő, amelyet Lengyel Menyhérttel közösen írt, a Hotel Imperiál, amelyben tolsztoji ötletek formát,(?) a Rablólovag stb. A Cobden Könyvtár 50. számú kiadványát: Anno Domini 2000 is ő írta.

Dr. Blauner Mór ügyvéd (Y., Báthory-u. 10.) 1909-ben lépett be a Martinovics páholyokba amelynek helyettes főmestere is volt. Az Országos Ügyvédszövetség igazgatótanácsának tagja és az ügyvédi “baráti körök” egyikének “vénje.”

Dr. Fried Ödön ügyvédet (IV., Kígyó-u. 3.) 1908-ban vették fel a Martinovics páholyba. A Belvárosi Polgári Körnek választmányi tagja.

Dr. Gönczi Jenő volt min. titkár (VIII., Kisfaludy-u. 28-b) részt vett a Martinovics páholy alapításában. A századunk könyvtára 3. számát: Demokrácia és alkotó mezőgazdasági politika ő írta. Részt vett abban a szervezkedésben is, amely annak idején – 1929-ben – Magyar Fabiánus Társaság elnevezés alatt szabadkőműves tevékenységet leplező működést akart kifejteni.

Kallós Bertalan ny. h. államtitkár (IY., Deák Ferenc-u. 21.) egyike a Martinovics páholy legrégibb tagjainak egyike. Egyideig az illegális páholynak vezetője volt.

Dr. Kégl János ügyvéd (Monor) alapítása óta a Martinovics páholy tagja. A Huszadik Századnak cikkírója volt. Az Országos Ügyvédszövetség társelnökhelyettese és a Monorkerületi Takarékpénztár elnökigazgatója. A TÉBE vidéki osztályának igazgatósági tagja.

Dr. Kutasi (Kaufmann) Elemér (II., Gábor Áron-u. 26.) a Biztosító Intézetek Országos Szövetségének igazgatója 1910 óta a Martinovics páholy tagja. Állítólag sűrűn érintkezik külföldi, fóleg osztrák, csehszlovák és sveici szabadkőművesekkel.
Mandel0 Viktor a Magyar Általános Kőszénbánya R. T. igazgatója (IK., Bíró-u. 19.) 1909-ben lett a Martinovics páholy tagja és 1919-ben I. Felügyelője.

Dr. Sidó Zoltán a Magyar Vámpolitikai Központ titkára (XI., Horthy Miklós-u. 59.) alapításkor lett a Martinovics páholy tagja. A Magyarországi Rotary Klubban szerepel.

Schöpflin Aladár: született Manigán, 1872-ben Nyitra megyében.
Evangélikus theológiát Pozsonyban, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Mint író Gyulai Pált tartotta mesterének, s mindenben az ő nyomdokain igyekezett haladni. 1898-ban, 26 éves korában a Vasárnapi Újság belső munkatársa lett.
Rövid, tömör kritikái és cikkei modern hangokat ütöttek meg. Rövidesen összeköttetésbe, s elég hamar szoros baráti kapcsolatba került az “üldözött” Ady Endrével, akinek egész haláláig bizalmas barátja volt. Folyton növekvő kritikusi tekintélye a “nyugatosok” egyik vezérévé avatja, a cikkeit, kritikáit ettől az időtől kezdve a “Nyugat” hasábjain írja a rövid időn belül a lap főmunkatársává lesz. Irodalmi munkásságát egyéb lapokban és folyóiratokban is gyümölcsözteti: a “Huszadik század” -nak is munkatársa lesz.

1915-ben felavatják a Martinovics páholy tagjává. 1916-ban Zuboly (Bányai Elemér), a Martinovics páholy egyik érdemes tagja elhunytával a “Budapesti Újságírók Egyesülete” kiadásában “Zuboly-. könyve” címmel egy könyv jelenik meg, amelyben Schöplin hosszabb megemlékezést ír Zubolyról.
Mint fordító egymásután látnak napvilágot munkái, tanulmányait pedig “Magyar írók” címen kötetbe gyűjtve adja ki 1917~ben. Ebben az időben, mint előadó a “Társadalmi Tudományos Szabad Iskolájában” szerepel. Több regényt (Piros ruhás nő és Mosóczy Pál szép nyara ) színművet és novellát ír.

1919-től kezdve, az Ú. n. tanácsköztársaság bukása után számos esetben tiltakozott a művészet szabadsága nevében az irodalommal kapcsolatos intézkedések ellen. Ugyanekkor lefordítja magyarra Henry Barbusse Világosság című művét.

1927 -ben részt vett a Benedek Marcell szerkesztésében megjelent
“Irodalmi Lexikon” munkájában, 1928-ban a “LiteratÚfá”-ban is írni kezd. 1933ban a “Magyar Cobden Szövetség” -ben, rnint előadó rendszeresen tart vitaestéket, 1934-től kezdve a “Vajda János Társaság”-ban elnök tanácsi (választmányi) tagságot visel s mint ilyen is rendszeresen tart a társaságban előadásokat.

A “Nyugat”-ban különösen Adyról szóló a jövőben kiadásra kerülő könyvéből közöl részleteket. Arnikor 1934. évi október hó 28-án Ady Endre özvegye meghal, a sírnál a “Nyugatosok” nevében búcsúztatja. (Ady Endre is a Martinovics páholy tagja volt.) Szívesen megjelenik szabadkőműves írói körökben. Így megjelent több volt szabadkőműves páholy taggal együtt a f. évi március havában Sziklay János 60 éves írói működésének megÜllneplésére tartott díszgyűlésen is.

A legutóbbi időben ír a “Tükör” című folyóiratba, a Marschalkó Lia szerkesztésében megjelenő “Könyvpiac” című könyvgazdasági és könyvészeti hetilapba és a “Láthatár” CÍmű kisebbségi kultúrszemlébe is. Irodalmi munkássága elismeréséül a “Baumgarten Alapítvány”-ból az alapítványt kezelő előterjesztésére és a közoktatásügyi miniszter jóváhagyása alapján 1926-ban évi 4000 pengő évdíjat kapott.

Dr. Székely Imre ügyvéd, kormányfótanácsos (IV., Apponyi-t. 1.) a Martinovics páholy alapítóinak egyike. A Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetségének tagja.

Dr. Varró István ker. és iparkamarai titkár a közgazdasági fóiskola tanára (V., Újpesti rakpart 6.) és szerkesztőt 1908-ban vették fel a Martinovics páholyba. Dr. Vámbéry Rusztemmel együtt szerkeszti a Századunk társadalomtudományi folyóiratot. A Magyar Népszövetségi Társaságnak választmányi tagja. Összeköttetésben van a “Csak szorosan” magyar könyv és zeneműkereskedelmi alkalmazottak Országos Egyesületével is. Számos közgazdasági és szociológiai tanulmánya jelent meg különböző szabadkőműves szellemben szerkesztett folyóiratokban. Schopenhauer és Nietzsche műveiből fordított magyarra.

Vágó (Weisz) József közgazdasági író (Érmellék-u. 6.) alapításakor lett a Martinovics páholy tagja. A budapesti kereskedelmi és iparkamara titkára volt, jelenleg a Pester Ll0yd közgazdasági rovatának vezetője. Magyar, német, francia és angol nyelven jelentek meg vámpolitikai és közgazdasági tanulmányai. A Pester Lloydban és bécsi lapokban hetenkint összefoglaló cikkekben ismerteti gazdasági életünket. Tevékeny része volt a Magyar Vámpolitikai Központ megteremtésében. A Századunknak is cikkírója, valamint ő írta a Cobden Könyvtár 19. számú kiadványát: (~Drágaság, infláció, kivitel. A Magyar Kereskedelmi Csamok Nagykereskedők Országos Szövetségének választmányi tagja. A magyar szabadkőműves mozgalmat anyagilag is támogatja.

Dr. Vámbéry Rusztem budapesti 1872 évben szül. ev. ref.-vallású, nős, ügyvéd (volt kir. táblabíró és egyetemi m. tanár) budapesti XI., Bércz-u. 9.1. 4. ajtó szám alatti lakos előéletére és jelenlegi magatartására vonatkozólag az alábbiakban teszem meg jelentésemet.

Dr. Vámbéry Rusztem egyetemi tanulmányait Budapesten végezte el. 1899-től kezdve 1913-ig az igazságügyminisztérium törvény előkészítő osztályának tagja volt. 1901-től 1920-ig a budapesti “Pázmány Péter Tudomány Egyetem”-en előbb magán, majd rendkívüli és 1918-ban rendes tanár lett. Tagja volta “Magyar Nemzeti Tanács”-nak. A “Jogtudományi Közlöny”-nek 1913-óta felelős szerkesztője. “Az Intemational Law Assotiation” választmányi, a “Deutsche Sociologische Gesellschaft” tiszteletbeli tagja. Főbb művei: Büntető politikai követelések (1900). Az esküdtek kézikönyve (1900), A házasság védelme a büntetőjogban (1902), Büntetőjog és etika (1906), Les Tribunaux pour enfants en Hongrie (1911), Schutz der unteren Volksklassen und Strafrecht (1912), Kriminológia (1914), A bűnvádi perrendtartás tankönyve (III. kiaclás, 1917). A fiatalkorúak bírósága a háború alatt és a háború után (1918), A fiatalkorúak büntetőjoga az újabb külföldi törvényhozásban (1918).
Dr. Vámbéry Rusztem tudományos, irodalmi és társadalmi tevékenysége 1919-ben kezdett olyan irányú lenni, amely az állam és társadalom rendje megóvása érdekében fokozottabb szemmeltartást igényelt. Vámbérynek a korábbi időben való kapcsolata a “Huszadik Század” című társadalomtudományi és szociálpolitikai szemlével, a szabadkőművesség szócsövével, nyilvánvaló volt ugyan, mégis azonban politikai téren a nyilvánosság előtt inkább csak a háttérben mozgó és többé-kevésbé az irányító szerepet töltötte be. .

Amikor a Károlyi kormány bukása után megfosztják egyetemi tanszékétől
és elveszti táblabírói nyugdíját is, élesen szembefordul a kormányzattal és a mai társadalmi berendezkedéssel. Nyíltan oda áll a szociáldemokrácia mellé, s a Magyarországi Szociáldemokrata Párt által rendezett oktató jellegű előadásokon mint előadó kezd el szerepelni. Nemcsak Pesten, hanem vidéken is rendszeresen tart előadásokat, megjelenik’ a nagyobb munkástömegekkel rendelkező vidéki városokban, s mindenütt a meghasonlottság és keserűség szülte szarkazmus csendül ki tudományos, de szélsőségesen radikális jellegű előadásaiból.

Vámbéry végtelenül nagy tudása nem tud beérni csak azzal, hogy előadásokat tart. 1923-ban megjelenik egy könyve a Cobden könyvtár kiadásában: “A panama” s az 1928-ban Madzsar József szerkesztésében megjelenő “Társadalmi Lexikon” szerkesztésében is tevékeny részt vett. 1929-ben a “Magyar Fabiánus Társaság” elnevezés alatt egyesületet akar alapítani. Ez az egyesület nem lett volna más, mint a hallgatásra ítélt magyarországi szabadkőművesség egyik fedő szervezte. Az egyesület azonban, amelynek alelnökéül jelölték, nem válthatta be a hozzáfűzött reményeket, és nem működött, mert a kormányhatóság a társaság alapszabályait nem láttamozta. Ugyanabban az időben a Páneurópai Unió Magyarországi Szervezete elnök tanácsának is tagja volt.

Mint ügyvéd is tevékeny részt vet a szociáldemokrata munkában, sőt elfordult, hogy ő látta el a kommunista meggyőződésűkért és államellenes cselekedeteikért törvény elé állítottak védelmét, a KMP-vel való felételezett kapcsolata folytán ingyenesen. Különösen az 1934. évben lezajlott Rákosi Mátyás perével kapcsolatosan tűnt fel, mint kommunista védő ügyvéd: erről a perről, annak lefolyásáról, a vádról és védelemről egy könyv, a “Rákosi per” cÍmű aggályos sajtótermék látott napvilágot, amelyhez az előszót ő írja meg: a könyvet a Párisban megjelenő, magyar nyelvű kommunista lap az “Új Igazság” legújabb könyvei cím alatt propagálja. A téma abban az időben olyan nagy port vert fel, V ámbérynek az érdeklődésén nehéz volt egyhamar túltennie magát Pozsonyi tartózkodása alatt a cseh újságírók előtt interjút ad a Rákosi ügyről. Ennek a nyilatkozatnak a visszhangja jelent meg a Pozsonyban kiadott “Ár ellen” című kultúrbeszámoló egyik számában.

1930-tól kezdve Vámbéry működési körébe bevonja a csehszlovákokat is, adataink vannak arról, hogy V ámbéry a csehszlovák szabadkőművesekkel érintkezést tart fenn. Ez a kapcsolata nem alkalmi, hanem állandó és mindig mélyebbre nyúló kapcsolatait a Pozsonyban lakó Budapesten és Prágában is gyakran megfordul dr. Fazekas Sándor volt ügyvéd a Skoda-művek egyik igazgató barátja útján építi ki, aki szintén a volt Martinovics páholy tagja volt. Érsekújvári kapcsolatai pedig Krammer Jenő a revízió ellenes működéséről ismert tanár barátja révén tartja fenn. Több esetben felkerste ezeket a barátait, akiknek a révén megismerkedett az akkor Benes-féle párt magyar frakciója vezető embereivel, így pl. Csánki Nemes Aladárral és a cseh hivatal0s körökkel, így Dr. Sztraka Antal Budapesten a budapesti cseh követségen szolgálatot teljesítő követségi titkárral. Folytonos érintkezésben áll az emigrációban élő magyar szabadkőműves kommunistákkal is (Fényes László, Kéri Pál, Garbai Sándor, Diener Dénes József volt oktobrista államtitkárral, Rákosi Zoltánnal stb.) ez időben volt kapcsolatban Zetkin Klára volt kommunista titkámővel is, aki az 1919-es időben a szakszervezetek részéről a Komintern tagja volt.

A cseh szabadkőművesekkel való kapcsolatainak kiépítésekor különösen azaz elv vezérelte és vezérli, hogy a kapcsolatok segítségével fokozottabb hatást gyakorolhasson a dunavölgyi politikai kérdéseire. E terv érdekében alá veti magát a szabadkőművesség külsőségeinek is, és 1923. április hó folyamán Pozsonyban az ottani “Testvériség” páholyában nyilvánosan felavattatja magát. Ugyanez alkalommal tartja meg székfoglalóját is a páholy tagjai előtt.

Mint nyilvánosan felavatott szabadkőműves páholytag 1935. április 4. napján Pozsonyban színlegesen “közgazdasági” valójában szabadkőműves előadást tart. Ezalatt a pozsonyi látogatása alatt ismételten nyilvánvalóvá válik, hogy a cseh hivatalos diplomáciával szoros kapcsolata van: több alkalommal megfordul cseh hivatalos körökben. Vámbérynek tulajdonítható, hogy a cseh kis szabadkőműves páholyok egyesülni tudtak: működéséről és sikereiről interjút ad a Magyar Újságnak s kifejti, hogy hogyan látja a nemzetközi helyzet mostani alakulása folytán a jövőt.

Amikor az állam és társdalom rendje felforgatására irányuló bűncselekmény miatt felelősségre vont Rákosi Mátyás bűnügye folyik a magyar bíróságok előtt, magyar részről a védelmet első helyen Vámbéry Rusztem látja el. A Nemzetközi Vörös Segély megbízásából Lebovits Sámuel Simon és Lewinsohn Dávid amerikai ügyvédek sietnek Rákosi megmentésére, sőt a csehszlovák kommunista párt megbízásából dr. Kliment pozsonyi ügyvéd az “Emberi JogokatVédő Liga” cseh csoportjának megbízottja is Pestre akar jönni, hogy mindent megtegyen Rákosi felmentése érdekében. Vámbéry ezekkel az előbb említett ügyvédekkel együtt tisztelgő látogatásra és tárgyalásra megy Csemy budapesti helyettes cseh követhez, majd az igazságügy minisztériumba és elvezeti őket a Népszava szerkesztőségébe is, amely lapnak 1922 óta állandó cikkírója.

Eme politikai tevékenysége mellett társadalmi téren is éppen ilyen élénken tevékenykedik, amikor a kifejezetten szabadkőműves szellemben működő feministák egyesülete és a Bartha Miklós Társasággal karöltve “A Halálbüntetés Ellenes Bizottság” elnevezésű szervezkedéssel az 1934-ben -Sallai és Fürst kivégzésekor – a Bizottság többnyire szabadkőműves tagjaival együtt véleményét rá akarja erőszakolni a magyar bíróságra, természetesen sikertelenül. Ez a szervezkedés annak az egyesületnek a fedezése alatt indul meg, amelynek vezető tagjai között találjuk Vámbéry Rusztem unokahugát, Vámbéry Melánie-t és a volt szabadkőművesek számos női hozzátartozóját is.

A Feministák Egyesületének amaz akciójával kapcsolatban is, hogy a leszerelés kérdésében a Kommunisták Magyarországi Pártja antimilitarista és háború ellenes propagandáját érvényre juttathassák, szerepel Vámbéry Rusztem a “Nők Nemzetközi Békeligája” magyar képviselete a Feministák Egyesülete által kibocsátott “Nemzetközi Leszerelési Nyilatkozat” több szabadkőműves és antifasiszta aláírója között.

Vámbéry munkásságának jelentékeny teret biztosít a “Huszadik Század” volt szabadkőműves folyóirat egyenes folytatása, az 1920 óta felelős szerkesztésében megjelenő “Századunk” című társadalomtudományi folyóirat. Az Ignotus Pál és József Attila szerkesztésében megjelenő “Szép Szó” szabadkőműves szellemű folyóirat is szívesen közli cikkeit. Említettük már, hogy a Népszavának is állandó cikkírója. Dolgozott az 1932-33-ban megszünt szabadkőműves szellemű írásokat összefoglaló könyvsorozatában az Ú. n. “Korszerű Magyar Írások”-ban is.

Külföldi lapokban is ad cikket (pl. a Németországból kitiltott Manchester Guardian stb.) Mint ilyen, kapcsolatban van a “Külfóldi Sajtószindikátus” vezető embereivel, pl., a szabadkőműves Vikár Béla és Banéth Sándorral stb., akiknek az összeköttetései révén a magyarországi viszonyokat szabadkőműves szempontból nézve tárgyalja a külföldi sajtó. Élénk levelezésben áll több ismeretlen amerikai állampolgárral. Levelezést folytat Lord Listowval, aki állítólag a szovjet londoni expositúráján van beosztásban.

Vámbéry Rusztem szabadkőműves irányzati tevékenységére mutat az is, hOgy mikor 1932-ben Dr. Totis Béla a “Születésszabályozás”-ról tanulmányt ír és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt orvos jogász szervezete e tárgyban értekezletet rendez – az értekezlet nyomtatásban megjelent anyagához, amely Totis tanulmányát is magában foglalja, az előszót a szabadság nagy híve Vámbéry Rusztem írja. Jellemző, hogy amikor Dr. Totis sajtópert indít Dr. Közi Horváth József győri pap ellen, a tanulmány kritikája miatt, mert a cikkírókat (Vámbéryt is) “Kultúrbrigantinak” nevezi, a budapesti királyi törvényszék felmentő ítéletében megállapí~a, hogy a tanulmány egyes részei az izgatás határán mozognak

Vámbéryt mint előadót a már említett szociáldemokrata előadásokon kívül a pozsonyi “Uránia Tudományos Egyesülete” 1936. évi március 28-án “Az árja legenda” címen tartott előadásairól is megismerhetjük. Vámbéry eben a magyar nyelvű előadásában a Hitler-féle fajelméletet vette “szigorúan tudományos szempontból” bonckés alá. Tagadja a fajelmélet gyakorlati jelentőségét, amelyet csak a hitlerizmus vont be a napi politikába azzal a céllal, hogy az árja faj felsőbbrendűségének hangoztatásával gyűlöletet hirdessen más, alacsonyabb fajtájú népekkel szemben, amelyeken a felsőbbrendűség tudatában a német népnek jogában áll uralkodnia.

A szabadkőműves befolyás alatt álló szervezetek közül a többek között az Országos Iparegyesület és a “Csak Szorosan” magyar könyv és zenemű kereskedői alkalmazottak országos egyesületében is szerepel V ámbéry Rusztem, mint előadó.

Vámbéry Rusztem szerteágazó tevékenységének területei közül még csak az ügyvédi kamarát említjük meg. Az ügyvédi kamara közgyűlésein mindig az ellenzéken foglal helyet. Egyrészt mint ilyen, másrészt mint a halálbüntetés ellen küzdők egyik élharcosa, pl. 1934. évi június hó folyamán indítványt terjeszt elő az ügyvédi kamarában a közszabadságok és szabadságjogok kiterjesztése érdekében. Ennek az indítványnak a rugója tulajdonképpen az, hogy az állam és a társadalom rendje ellen intézett támadások és izgatások büntetésének enyhe elbírálása útját ezzel is egyengesse.
Mindeme jelenségek úgy, amint általában Vámbéry Rusztem egész egyénisége, irodalmi, társadalmi tudományos tevékenysége mindenben a mindennel elégedetlen ellenzékieskedő lelkületet tükrözi vissza.

MOL P 1134 1. t. No. 16. l.cs. – Géppel írt másolat. Vágó Józsefnél kézzel írtan: “Népszövetség genfi palotájának tervezője. Az Ú. n. tanácsköztársaság alatt a szovjet intézőbizottság tagja.”

Közreadta: Berényi Zsuzsa Ágnes