A Leonardo da Vinci páholy főmesterének munkaévnyitó beszéde

Milyen jövőt szeretnék páholyunknak?

Azt szeretném, hogy működjön tovább úgy, ahogy egy szabadkőműves páholynak működnie kell, vagyis a világot és ezzel együtt önmagukat is jobbítani szándékozó emberek közösségeként, akik csodálatosan összetett szimbólumok és rítusok segítségével gyakorolják az alázatot, hogy legyűrve az egoizmust, méltóvá válhassanak a testvérek és a profánok szeretetére. Szeretném, ha páholyunk szervezetileg megerősödve, a Magyarországi Nagyoriens épületének erős oszlopa maradna, amely biztonságos fedezetet nyújthat új páholyok születéséhez is. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy páholyunkban továbbra is minden tisztességes, jó akaratú ember jól érezze magát, legyen bár politikai szimpátiája szerint akár balos, akár jobbos, vallási meggyőződésében akár keresztény, akár zsidó, akár muszlim vagy buddhista, avagy ateista. Fontos hogy nyitottak maradjunk minden jobbító szándék és értékes ember előtt.
Példát kell mutatnunk türelmességből, és akkor a szabadkőműves páholy olyan hely marad, ahol az indulatok a templomon kívül rekednek, és szót értenek egymással, sőt együtt dolgoznak különböző értékrendű emberek. Nekünk kell bizonyítanunk, hogy nem az igazi értékek különbözőségével van a baj, hanem az értéktelenséggel.

Erősítsük a jóra törekvést, a tudást és a tapasztalást, de vigyázva, a legfontosabb emberi értékeink megtartása és fejlesztése mellett. A közös gondolkodás a legfontosabb eszköze a kultúra és a tudás fejlesztésének és átadásának.

Szeretném előmozdítani, hogy szépséges rítusaink a spirituális tapasztalás erejével hathassanak. Legyenek meg mind az emberi és szervezeti, mind a méltó tárgyi feltételei annak, hogy teljességében átélhessük a szabadkőműves szimbolikát és rítust. Tartalommal kell megtölteni a kiürült formákat, de nem feledve: a rítus csak eszköz, a cél az, hogy jobb emberek legyünk. A templomban különösen igaz, hogy itt mindannyian “csak” emberek vagyunk, érceinket (rangunkat, címünket) odakinn hagyjuk; ezek nélkül, egyenlően, de nem egyformán keressük a Világegyetem Nagy Építőmesterének velünk kapcsolatos szándékát.

Faragjuk odaadóbban a faragatlan követ, azaz önmagunkat, a hibáinkat – kiváltképp akkor, ha az az ideánk, hogy az emberiesség, a szabadságjogok és a jobbító akarat Grál-lovagjaiként hassunk a társadalomban.

Hiszem, fontos a szerepünk, csak legyen erőnk méltó módon betölteni azt a küldetést, amit magas elveink számunkra kijelölnek. Szólottam.

Budapest keletén, 2002. szeptember 20.