Hagyomány és Örökség

A világ nem fejlődhetne a hagyományaink és örökségünk ismerete nélkül. A hagyományok, és az örökség témájában a következőkben a teljesség igénye nélkül néhány olyan hagyomány és örökség értelmezésről olvashatunk, amelyek a világ előrelépését szolgálják, illetve olyanok, amelyek a reformok, a fejlődés gátjává vál(hat)nak. Az elkövetkező gondolatok a hagyományok és örökség egy lehetséges értelmezését is tartalmazzák a szabadkőművesség szempontjából.

Tradition – Hagyomány

A gondolatok sorát kezdjük egy kis szóértelmezéssel. A tradíció szó a latin tradere – átadni igéből származik. A hagyomány kifejezés fogalmába általában a kultúrából fakadó dolgok ápolása tartozik, mint például a népművészetek, de a köznyelv ide sorolja a vallási hagyományokat, ünnepeket, a karácsonyt, a húsvétot, a locsolást és hagyomány az iskolai tanévnyitó, vagy a himnuszok eljátszása a sportversenyeken a győztesek tiszteletére.

A hagyomány fogalmába beletartoznak azok a mindenkori, társadalmi, vallási, helyi, szervezeti kultúra körébe tartozó dolgok, cselekvések, szokások, normák, amelyeket, az egymást követő nemzedékek egymásnak átörökítenek. A hagyományba beleértjük a felhalmozott tudásunkat, az értékeket és a szokásaink jelentős részét.

A hagyomány kifejezés a héber kabbala szóból eredeztethető. Jelentése: befogadni, megkapni, vagy elfogadott, áthagyományozott tan. A Kabbala, eredetileg tanulási utat jelentett.

Konkrétabban fogalmazva, a kultúra és a hagyomány körébe tartozó kérdésnek tekinthetjük a társadalom egésze által meghatározott és minden tagja által elfogadott értékek összességét.

Azaz, együttesen mindazt a normatívát, magatartásformát, tudást, tapasztalatot, azt az értékrendet, amelyet a társadalom egésze és minden tagja, egyenként megőrzésre, átörökítésre és megújításra érdemesnek ítél. A hagyományok az adott társadalom gondolkodásmódját, szemléletét végső soron értékrendjét tükrözik.

Hagyománynak tekinthetjük tehát az előző nemzedékek által ránk hagyott örökségből mindazt, amit a „követő” kor nemzedéke változatlan – vagy csak kissé változó, modernizálódó – formában fenntart, és átörökítésre érdemesnek ítél. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az egyén, aki beleszületik az adott társadalomba és kultúrába, akarja továbbvinni ősei hagyományait, ősei örökségét.

Az örökség

Itt lép be a másik megvizsgálandó kifejezés, az örökség, amely szintén olyan régi fogalom, hogy már a római korban is ismerték. Akkor patrimonium–ról beszéltek. Ez a kifejezés eredetileg a családi születési, majd öröklési jogra vonatkozott, elsősorban az anyagi javak, például ingatlanok utódokra történő hagyományozását jelentette.

Mai, a mindennapos használatában elsősorban a kulturális örökségről szokás beszélni.

Az örökség fogalmába azonban magán a kultúrán kívül számos dolog hozzá tartozik, tágabb tartalmi tartományban értelmezve például a kommunikációnk, a nyelveink, de történelmünk, legendáink, a föld nemzeteinek öröksége, vagy más oldalról nézve természeti és nem utolsó sorban épített környezetünk is beletartozik.

Az örökség fogalmi tartományának számos értelmezése ismert. A jogászok az örökség fogalma alatt mást értenek, mint a kultúra egészével foglakozó filozófusok, kultúr-antropológusok. Megint más örökség fogalomvilágban élnek a régészek, akik „régészeti örökségről”, vagy az építészek, akik építészeti örökségről, avagy más mérnökök, akik „technológiai örökségről”, illetve a „zöldek”, akik „környezeti örökségről” beszélnek. S, akkor még szót sem ejtettünk egy másik kényes kérdésről a „politikai örökségről”.

Az örökség fogalomnak mindezeken az értelmezésein túl van szimbolikus értelmezése is. Például a vallási örökség fogalomkörébe tartozó relikviák és hozzájuk tapadó legendák, gondolati tartalmak, maga a tudás is örökségünk.

Az örökség tehát nagyon tág fogalmi kör, van szellemi és van anyagi tartománya, hiszen mindaz az ismeret, tudás, tapasztalat, tárgy beletartozik, amit az előző korok emberei megteremtettek, felhalmoztak, illetve örökségünk maga a föld, a bolygó is, amin élünk.

Ezt az örökséget át kell örökíteni. Valójában tanítani, tanulni kell.

„Tanítani annyi, mint emberekkel foglalkozni, átadni mindazt a tudást, amit az előző nemzedékek felhalmoztak. Tanítani annyi, mint felelősséget vállalni a következő nemzedék jövőjéért.

Tanulni annyi, mint megismerni mindazt, amit az előző korok ránk hagyományoztak. Tanulni annyi, mint elsajátítatni az előző korok örökségéből ránk maradt, az elődeink által megőrzésre szánt, a következő nemzedékek számára átadásra váró gondolatokat, tartalmi és tárgyiasult valóságot.”

A hagyomány és örökség szerepe a társadalomban

A fentiekből következik, hogy a hagyománynak és az örökségnek együttesen van meghatározó szerepe a társadalomban, sajátos körülményeik, kulturájuk, helyzetük alapján meghatározott népek, nemzetek, országok, vagy más – például vallási – okok miatt elkülönült népcsoportok, illetve szervezetek életében.

Ez a meghatározó és jól körülírható hagyomány és örökség szolgál mindezek azonosítására és egymástól történő megkülönböztetésére is.

A Hegedűs a háztetőn című musical egyik híres dala a Tradition. Az idézett musicalben egy helyütt azt mondja Tevje a tejesember: ”A régi szokások is újak voltak egyszer.” Tehát a hagyományok is hagyományteremtéssel kezdődnek.

Végül is mik is azok a hagyományok? A dal szerint: ”A hagyomány az hagyomány.”

Tevje felteszi a kérdést, s válaszol is rá: ”Hogyan őrizzük meg az egyensúlyunkat? Egyszóval megmondhatom. A hagyomány! A hagyomány által maradhatunk felszínen. … S kérdezhetik, hogy hogyan kezdődött el az egész? Megmondom. Nem tudom. De! Van hagyományunk. S, mert van hagyományunk, mindenki tudja, hogy ki kicsoda és micsoda.” S a dal befejezéseként Tevje hozzáteszi:

”Hagyomány nélkül olyan ingatag lenne az életünk, mint a hegedűs a háztetőn.”

A hagyomány és az örökség egy értelmezés szerint olyan alapérték, ami nélkül életünk nem lehetne teljes. Akinek nincsenek hagyományai, akinek nincsen öröksége, aki nem ismeri múltját, annak jövője kétséges. Ezt a gondolatot a szabadkőműves hagyomány, az inasavatás alkalmával így fogalmazza meg: ”Múltad hamvából sarjad a jövő!”

Az előzőekből egyenesen következik, hogy a hagyomány és az örökség alapvetően pozitív irányba visz. Azonban azt is világosan kell látnunk előfordulhat, amikor e kettős gondolati kör nem haladó, hanem visszatartó erejű is lehet.

Előfordulhat, és az emberiség történelme során számos esetben elő is fordult, hogy a túlzottan hagyományhű, visszatartó erejű konzervatív gondolkodásmód a reformok, az újítás gátjává válik, illetve vált a történelem során. Az ilyen konzervatív gondolkodásmód esetében használjuk a fundamentalizmus kifejezést.

Mit jelent a fundamentalizmus?

Magát a kifejezés tartalmát, jelentését, értelmét számtalan gondolkodó próbálta megfogalmazni. A fogalom számos elemzője a kifejezést pejoratívnak írja le. Van olyan, magát iszlám fundamentalistának valló gondolkodó, aki szerint a fogalom nem definiálható. (A pakisztáni dzsamaat-e iszlámi (iszlám közösség) tagja szerint http://terebess.hu/keletkultinfo/fundam.html)

Bár a kifejezést a köznyelv az iszlám vallással hozza összefüggésbe, vannak olyan értelmezések is, ahol a a fundamentalizmus tartalmát általánosabb érvényűen fogalmazzák meg.  (Macedo, Stephen: Toleration and Fundamentalism. Companion of Contemporary Political Philosophy. Oxford 1993. Ill. Keddie, Nikki R.: Integrista-e az ajatollah. Világosság 1980. december. 789. old.) Azt mondják: a fundamentalizmus a vallási tanítások szó szerinti értelmezését jelenti és ezt a kereszténység bizonyos csoportjaira is alkalmazzák.

Egy másik felfogás szerint a fundamentalizmus a különböző vallások modernizálása elleni fellépését jelenti. E nézet szerint a vallásos hit írásai tévedhetetlenek, még akkor is, ha azokat a modern tudomány cáfolja.

A „fundamentalista” megnevezés tehát olyan gondolkodásra utal, mely az adott vallás eredeti alapjaihoz, alapelveihez törekszik visszatérni. A kifejezés eredete a latin fundus szóban keresendő. Eredeti jelentése házhely, telek, kisbirtok, illetve valamely célra szolgáló pénzalap. Így képezhet a fundus fundamentumot, ami valaminek az alapzata, támasza, megalapozása.

A fundamentalizmus kifejezés a lexikonban így szerepel (Magyar Katolikus Lexikon http://lexikon.katolikus.hu/F/fundamentalizmus.html ):

1. eredetileg a teológiai liberalizmussal és modernizmussal szembeszálló, amerikai protestáns mozgalom.

2. minden vallási/szellemi irányzat, mely egy alapeszmét v. alapokmányt (pl. Korán) túlzottan, az alkalmazkodást kizáró merevséggel akar érvényesíteni.

A vallási gondolkodásmód – a történelmi egyházak vonatkozásában –  megkülönbözteti a fundamentalista és az ortodox jellegű vallási gondolkodásmódot. Szemben a latin eredetű fundamentalizmus kifejezéssel, az orthodoxia szó görög eredetű, jelentése: “egyenes / helyes / igaz hit”.

 

Ebből következően ortodox az, aki az igaz hitet vallja, aki hűséges a hitbeli hagyományhoz. Bár a két kifejezés között felfedezhetők a hasonlóságok, mégis a kettő között alapvető különbségeket fedezhetünk fel.

Komoróczy Géza  az ELTE professzora szerint: “Az ókori kereszténységben az i. sz. II–IV. századi hitviták során alakult ki a magát orthodoxnak nevező theológiai  irányzat és egyházszervezet.”

A keresztény orthodoxia nem utasította el a modern kihívásokat, de nem a hagyomány megváltoztatásával reagált rájuk, hanem folyamatos átértelmezéssel.

„Ma a gyakorlatban a keleti keresztény egyházak nevezik magukat orthodoxnak.”

„A zsidókkal összefüggésben az orthodoxia szót csak a XVIII. század végén kezdték használni (első előfordulása: 1795). A XIX. század elején már egyértelműen és egyre szélesebb körben a reform versus orthodoxia oppozicióban beszéltek a zsidó modernizáció két nagy áramlatáról, amely áramlatok egymással szemben egyre élesebb polémiát folytattak, de ugyanakkor a maguk módján mindketten lépést tartottak a technikai, politikai, társadalmi fejlődés hozta változásokkal, sőt, hatottak egymásra is.”

Az eddigiekből következik, hogy éles határt kell szabnunk az ortodox és a fundamentalista jellegű gondolkodás közé.

Leegyszerűsítve a kérdést, megfogalmazható, hogy bár mindkettő konzervatív jellegű gondolkodásmód, mindkettő hű a hagyományokhoz, de, amíg a fundamentalizmus nem hajlandó semmilyen változásra, addig az ortodoxia nem utasítja el a modern kihívásokat, de nem a hagyomány megváltoztatásával reagál rájuk, hanem folyamatos átértelmezéssel. Ennek eklatáns bizonyítéka a legújabb korban az USA-ból elindult „modern ortodox” zsidó vallási irányzat is. Ez a gondolatvilág a zsidó vallás 613 törvényének betartását, a szombat, illetve a kóserság szabályainak megtartását mindenek feletti alapvetésnek tartja, azonban a vallás követői számára az élet minden területén a modern kor kihívásai szerinti életvitelt tesz lehetővé.

Számos – főként vallási – fundamentalista-gondolkodó úgy véli, hogy a változások ellenére mindenben vissza kell térni az alapokhoz. Például, az egyik legismertebb fundamentalista vallási vezető, Khomeini Ajatollah nem ismeri el a társadalmi fejlődést, s szerinte a vallás ősi törvényei szerint kell élnie a társadalom minden tagjának. Ezek a gondolkodók, vallási vezetők, politikusok nem ismerik el a változások lehetőségét.  (Khomeini Ajatollah “A vallás maga a politika” c. munkája. Forrás: http://tarstudszotar.adatbank.transindex.ro/?szo=24)

Ezzel szemben számos gondolkodó, például író erről mást tart. Márai Sándor a Füves könyvben ezt írja:

„A változásról és a reménységről

Az élet – néha így érzed – csaknem elviselhetetlen. Sorsforduló és korforduló pillanatában élsz, mikor minden reng és változik, a hagyományok, az erkölcsi törvények, az ismert életformák. Mintha már nem is házakban laknál, hanem az élet őserdejében, ahol állandóan zeng és dúl a vihar. S a változásban reménykedel. Bízol abban, hogy egyszer hamuvá ég a szívekben minden indulat, a pernye és a keserű füst, mely a szívekben terjeng, eloszlik. Megint napfény hull az emberi tájra. A tenger kék lesz és a fák gyümölcse illatos. A változás elhozza a békét. A változás természetesen bekövetkezik majd, ha itt lesz az ideje: az indulatok megpihennek. De egy nem változik: az emberi természet. Nincs erkölcs, érvelés, csoda, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten. Akik a változást hozzák és élik, megint csak emberek lesznek, tehát igazságtalanok, türelmetlenek, kegyetlenek, kapzsiak és buják. A változás, minden emberi dolgok változása, elkövetkezik, de az ember nem változik meg.”

Szabadkőműves hagyományok

A szabadkőművesség fogalmi körébe számos szabadkőműves hagyomány tartozik bele. Ezek közül a teljesség igénye nélkül, csupán a példa kedvéért, szeretnék bemutatni hármat. A példákat „A szabadkőművesség története” című munkából vettem.

1. A szabadkőműves hagyományok közül elsőként nézzük magának a kifejezés használatának kezdetét. A szóhasználat a céhek korára vezethető vissza. A céhek „pártfogóikat tiszteletbeli kőművesnek fogadták. A kőművesek, ezen kívül maguk közé vették a szabadgondolkodókat, a vallási fanatizmus üldözötteit, ha különben erkölcsös emberek voltak. Egy idő után, főleg amikor a nagyszabású katedrálisépítkezések kora lejárt, a XVII. századtól fokozatosan kiváltak a tényleges építő céhekből, de azok hagyományait és szimbolikáját átvéve szabadkőműveseknek kezdték magukat nevezni.”

2. A legrégibb szabadkőműves hagyományok szerint öt mester, egy inas és egy legény már páholyt alakíthatott. Manapság már legalább hét mester kell, de a régi hagyományokból megmaradt az, hogy a munkák során a pénztáros, az ispotályos és a templomőr tisztét betöltheti olyan is, aki még nem érte el a mester fokot.

3. Egy másik ismert hagyomány szerint „A főmester előtt az oltáron egy Szent Könyv fekszik. Erre helyezik a derékszöget és a körzőt. A Szent Könyv lehet bármilyen könyv, ami ősi hagyományt, törvényt tartalmaz. A szabadkőművességben, európai eredete miatt, általában a Biblia használatos. Van, ahol az ószövetségnél nyitják ki, van, ahol János evangéliumánál.”

A durva és a csiszolt kő, mint szabadkőműves hagyomány, s mint örökség

Természetesen a szabadkőműves örökségből is számos példa hozható. Itt és most, csupán egy gondolatot szeretnék példaként kiemelni. Azt az utat, s abból is csak egy elemet, ahogyan az inasból legény, s a legényből mester válik.

A szabadkőműves gondolati örökségből példaként kiemelhető, amit a durva és a csiszolt kő szimbóluma jelent.

A szabadkőműves gondolati örökség szerint a durva kő az, amin az inas dolgozik. Ez egyben a lélek szimbóluma is.

A szabadkőművesség története szerint: „Ennek során minden előítéletet, szélsőséget, szükségtelen szenvedélyt le kell faragnia önmagáról. A durva kő az előzőeken túl a korlátok nélküli szabadság jelképe is, a csiszolt kőkocka pedig a cél, az alázatosság jelképe. Az inasnak azon kell dolgoznia, hogy hasonlatossá váljék a csiszolt gránitkockához. Tanulja meg, hogyan uralkodjon érzelmein, szenvedélyein.”

A szabadkőműves gondolati örökség szerint a csiszolt kőkocka az inas főműve. A szabadkőművesség története ezt így írja le: „melyet vésővel, kalapáccsal és a derékszög segítségével farag ki. Az inas a beavatás során újjászületik, ezzel visszakapja a társadalmi konvenciók rabságából kiszabadult szabad akaratát.”

E örökség szerint létezik a kúpos kocka fogalma is, „amelynek alapja négyzet, de a teteje piramisban végződik. A kúpos kocka építészetileg egy tökéletlen mű; így nem lehet, mint építőkövet felhasználni. Ám felfoghatjuk úgy is, mint átmeneti állapotot a kocka és a piramis között. Így szimbolizálja az intellektuális és a spirituális tökéletesedés folyamatát. Azt a folyamatot, amelyet a legénynek követnie kell, amivé önmagát faragnia kell. A kúpos kocka a relativitást is jelenti. Bizonyítva azt, hogy a létező világ nem képes mindig tökéletes formában megjelenni.”

Szabadság, egyenlőség, testvériség!

A szabadkőműves hagyományok és örökség tárgyalásakor nem hagyható ki a szabadkőművesség francia rendjének három alapkifejezése, vizsgálata és értelmezése:

A Francia Köztársaság jelmondatának a – liberté – szabadság szava, első megfogalmazásakor az 1795. évi Emberi és polgári jogok nyilatkozatában így jelenik meg:

“A szabadság lényege, hogy azt tehetjük, ami nem árt mások jogainak.”

A jelmondat második fogalma, az égalité – az egyenlőség szó azt jelenti, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő.

A mottó harmadik fogalmát, a testvériséget (fraternité) 1795-ben a francia alkotmányban így fogalmazták meg:

“Ne tégy olyat mással, amit nem akarsz, hogy más tegyen meg veled; tégy mindig olyan jót másokkal, amit magad is szeretnél.”

Az 1948. december 10.-én, az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, ugyanezeket az elveket fogalmazza meg:

„Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.”

„Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.”

„A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a törvény egyenlő védelméhez.”

Ehhez az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 19. cikkelye hozzáteszi, hogy

„Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”

S, hogy ennek a 19. cikkelynek miért is van kiemelt jelentősége kérdésünk vizsgálata témájában – a belső és a külső kapcsolatok vizsgálata idején – visszatérek. Előbb azonban tisztázzunk egy, a témához szorosan kapcsolódó – másik kérdést.

„MI VÉGRE VAGYUNK HÁT, MI SZABADKŐMŰVESEK?”

A szabadkőműves hagyományok és a szabadkőműves örökség ezt a kérdést megválaszolja. (Itt és most csupán egy lehetséges választ vizsgáljunk meg.)

Ahhoz, hogy a kérdést megválaszoljuk, más kérdésekre is választ kell adni. Igy például:

Milyennek látjuk mi, szabadkőművesek a szabadkőművességet? Milyennek akarjuk látni a jövőben? Milyennek látnak mások bennünket? Milyennek akarjuk láttatni magunkat?

Bár ezen kérdésekre adandó válaszok közül nem mindegyik tartozik a hagyomány és örökség témakörébe, de feltétlenül válaszolni kell azokra az, amelyek a téma megértését szolgálják.

Előtte azonban lássunk világosan egy tényt:

Minden szervezetnek és minden a szervezetekhez tartozó személynek kettős kötődése, alapvetően két környezete van. Az egyik a belső és másik a külső környezete. Jelesül, a belső környezet maga a szabadkőművesség, maga a páholy, ahol a szabadkőműves dolgozik, az a páholy, ahonnan érceit kívül hagyja, távol tartja. A külső környezte pedig, ahol az érceit tartja, használja. Ennek leszögezése után, s csak ebből az aspektusból a lehetséges válasz a kérdésre.

Az inasok oktatása során a „Mi a szabadkőművesség?” kérdésre az inasok ezt a választ kapják: „Felvilágosult emberek egyetemes szövetsége, akik azért gyűlnek össze, hogy az emberiség szellemi, erkölcsi, anyagi és értelmi tökélesítésén munkálkodjanak.”

A szabadkőműves inasok avatásakor, a Páholy Szónoka az avatás előtt álló, még keresőknek emlékezetébe idézi a szabadkőművesség legfőbb elveit. Többek között azt mondja, hogy

„A mai szabadkőművesség az építőművészetből eredő, ennek jelképrendszerét avatási szertartásokon átörökítő, hagyományos és egyetemes rend. Célja, hogy „az egység központjává váljék, és eszköz, igaz barátságok kötésére olyan személyek között, kik nélküle örökös távolságban maradtak volna.”

Ezt Kazinczy Ferenc így fejezte ki:

„A kőművesség oly társaság, amely egy kis karikát csinál a legjobb szívű emberekből, melyben az ember elfelejti azt a nagy egyenetlenséget, amely a külső világban van, amelyben az ember a királyt és a legalacsonyabb rendű embert testvérének nézi, amelyben elfelejtkezik a világ esztelenségei felől, s azt látván, hogy minden tagban egy a lélek, tudniillik a jónak szeretete, dolgozik, örömkönnyeket sír.”

Ezek után vizsgáljuk meg azt a kérdést, miszerint:

Milyennek akarjuk látni mi a jövőben a szabadkőművességet?

A szabadkőműves, a belső környezetében, a szabadkőműves hagyományok és örökség alapján törekszik a közös, kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatok kialakítására, a barátságra, a testvériségre.

A külső környezetében, pedig pont ezeknek az elveknek alapján kell élnie, léteznie, dolgoznia. Ebből következik a szabadkőművesek feladata mindkét környezetében. A már idézett Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata e tekintetben is irányt mutat. A Nyilatkozat egy másik pontján, a 29. cikkelyben azt is kimondja:

„A személynek kötelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése.”

A szabadkőművesek kötelességei, feladatai a szabadkőművesség belső környezeti világában éppen a szabadkőműves hagyományokra és örökségre alapulnak, s erre épülve kezdődnek el. Nevezetesen, elsőként, ki kell alakítaniok a páholyon belül a közös, kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat.

Ebből fakad a második feladat. A belső kapcsolati körben lefolytatott műhelymunka, a beszélgetések, és viták alatt kikristályosodott, közös előnyökön alapuló gondolatvilág alapján hatni a külső környezetre, anélkül, hogy a külső környezet tudná, hogy a szabadkőműves által képviselt gondolatvilág milyen hagyományok és örökség alapján alakult ki.

A szabadkőműves még akkor is a szabadkőművesség alapelvei, hagyományai, és öröksége alapján kell, hogy viselkedjen a belső és a külső környzetben egyaránt, ha azt a külső környezete előtt fel nem fedi. A szabadkőműves példaképként kell, hogy viselkedjen, még akkor is, ha annak oka nem derülhet ki a külső környezet számára.

A szabadkőműves soha el nem felejtheti, hogy gondolkodás és szemléletmódjával, emberi tartásával, magatartásával, minden megnyilvánulásával egy hagyomány, egy örökség képviselője.

Ez pedig hosszú távra történő gondolkodást feltételez, hosszú távú cselekvés-sort igényel.

A szabadkőműves hagyományok, és örökség kérdésnek vizsgálatakor világosan látni kell, hogy a szabadkőművesség szimbólumai az ősi céhek, társaságok örökségét jelentik, történelmileg a templomokat építő kőművesekhez kapcsolódik. Ahogyan a régi korok építőmesterei a köveket faragták és építettek belőle székesegyházakat, úgy a jelenkorok kőművesei, éppen az örökségük alapján, a jó szándékú, tisztalelkű embereket kívánják egy baráti társaságba – páholyba – egyesíteni, azzal a céllal, hogy végső soron egy jobb társadalmat építsenek fel.

Ezt a szabadkőműves hagyomány így fogalmazza meg:

„Bölcsesség emelje épületünket! Az Erő tartsa fenn! A Szépség ékesítse”