G, mint gravitáció

A szk:. titok és az abból fakadó rituális élmény egy folyamatos, tudatos és éber építkezés újabb és újabb szintézise, ahol a ph:. közössége nem csak védőburkot, hanem kihívásokat, azaz műhelyt is alkot. Pontosan úgy, amit a napkeleti bölcsek jelképeznek Jézus születéséről szóló történetben. Szerepük az evangéliumban nem más, mint Jézus királyi hatalmának hangsúlyozása, hogy már gyermekként is nyilvánvaló volt hatalma. Illetve, hogy rajtuk keresztül a szentíró bemutathassa milyen az, mikor jól és rosszul kezeljük a hatalmat, milyen eredményei vannak a hatalom jó vagy rossz gyakorlásának.

I. Minden utazás otthon kezdődik…

„Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük.”

(Máté 2, 9-10)

Az eredeti görög szövegben a „magoi ” kifejezés áll (ez többes szám, egyes számban „magus”), ami egy perzsa jövevényszó az ógörögben. Mágusnak, bölcsnek, vagy valamilyen beavatott, tanult embernek lehet fordítani, de így nevezték a csillagászokat, asztrológusokat is, a királyokat azonban semmiképpen (így a három királyok elnevezés későbbi hagyomány).

Az, hogy hárman lettek volna, valószínűleg csak abból kiinduló következtetés, hogy háromféle ajándékot hoztak, de a görögkeleti egyház hagyománya például 12 napkeleti bölcsről beszél és ábrázolásaikban is így látjuk őket.

Ha egy kicsit odaképzeljük magunkat ezeknek a bölcseknek a helyébe, némi fantáziával azt is megállapíthatjuk, hogy ez bizony az ő legény-útjuk, az ő vándorútjuk volt, voltaképpen a szk.: beavatás lélektanát járták be.

Ahhoz, hogy magusnak neveztessen valaki, egyfajta beavatáson kell keresztül mennie, tanulnia kell, képeznie magát, csiszolódnia. Megérteni, megismerni és talán megszeretni mindazt, amit eddig felhalmoztak az elődök. Nem tudjuk, hogy milyen vallásúak voltak ezek a bölcsek, de egy biztos: a zsidók szent iratait ismerték és fontosnak tartották. (Szép szimbóluma annak, hogy nekünk is saját hitrendszerünket, világnézetünket át kell lépni a ph.:-ban a másik testvérért.)

De nemcsak tudniuk kellett a megszerzett tudást, hanem alkalmazni is. Képesnek kellett lenniük arra, hogy felismerjék azt a jóslatban szereplő tündöklő (lángoló) csillagot, hogy megszületett a zsidók királya. Ugyanakkor talán legyőzniük a bennük feléledő kételyt és kishitűséget: hogy ők valóban sorsdöntő idők szereplői lehetnek. Aztán el kellett indulni.

Hátrahagyni az otthont, a jól megszokott viszonyokat, legyőzni a félelmüket, hogy idegen országok, idegen szokásai közt kell élniük, hiszen abban az időben a ma rövid útnak számító utazások is hosszúak és igencsak veszélyesek voltak.

Ahogy előzőleg említettem, nem tudjuk hányan voltak ezek a bölcsek. Akárhányan is, meg kellett osztaniuk tudásukat, egymást erősítve kellett előre haladniuk, egyfajta véd- és dacszövetséget alkotniuk. Ez sikerülhetett is, hiszen az evangéliumokban is nagyon egyszerre, egy emberként viselkednek.

A lángoló csillag és a G betű

A lángoló csillagban lévő G betűről viszont nem tesznek említést az evangéliumok, ennek jelentéseit nem itt kell keresnünk.

Egy lehetséges jelentése a gravitáció.

Jelentésének magyarázatáról a szabadkőművesek számára készített tananyagban, a skót rítusban semmit, a francia rítusban a következőt olvashatjuk: „A Gravitáció elsőrendű erő, mely oka az egyensúlynak és az anyag mozgásának. Ez az erő irányítja a Föld és a többi égitest mozgását. A Gravitáció a szíveket is közelebb hozza, és, őket testvéri szeretetben egyesítve, biztosítja a szabadkőműves építmény szilárdságát.”

A G, mint gravitáció jelentését alighanem John Theophilus Desaguliers-nek, Isaac Newton munkatársának, a Royal Society tagjának és az 1717-ben alakult első Angol Nagypáholy egyik alapítójának és harmadik nagymesterének köszönhetjük.

John Theophilus Desaguliers La Rochelle-ben született hugenotta lelkészcsaládban 1683. március 12-én. Pár hónapos korában szülei elköltöztek Franciaországból a növekvő protestáns-ellenes pogromok elől, Londonba költöztek. Francia iskolába járt, majd teológiát és jogot tanult. 1717-ben szentelték lelkésszé. 1714-ben Isaac Newton, aki akkor a Royal Society elnöke volt, kérte fel, hogy legyen az új demonstrátora, mert az előző, Francis Hauksbee (1660 – 1713) elhunyt. John Theophilus Desaguliers később a Royal Society rendes tagja lett, és a következő elnök, Sir Hans Sloane idején Newton téziseit adta elő. Háromszor kapta meg az akadémia Copley-érmét, amelyik az egyik legnagyobb adható kitüntetés.

A gravitáció különleges erő. Mindenhol jelen lévő, tömeggel rendelkező test egymásra vonzerőt fejt ki és mindkét test tömegével arányos, ugyanakkor a testeket egymástól távolítva csökken.

A gravitációs erő egyetlen feltétele és oka a testek tömege. Minden test, anyagi összetételétől, halmazállapotától, hőmérsékletétől függetlenül folyamatosan kifejti a tömegéből eredő vonzerőt. Az erő bármilyen távolságból hat, bár a távolsággal gyengül. A gravitációs erő el nem téríthető és le nem árnyékolható.

A gravitációs erő két tömeggel rendelkező test között sosem nulla, és értéke nullánál kisebb sem lehet. Negatív gravitáció, vagyis két test közötti gravitációs taszítóerő, ún. antigravitáció a jelen ismereteink szerint nem létezik.

Newton második törvénye szerint, ha elejtünk egy téglát, akkor a tégla a nehézségi gyorsulással megindul a Föld tömegközéppontja felé, de valójában a Föld is elindul a tégla felé, csak a tömegük különbözősége miatt megmérhetetlenül kis mértékben. Kérdés maradt, hogy a tömegvonzást miféle közeg közvetíti. Tehát ahogy az elektromos és mágneses vonzást részletesen leírt tulajdonságú erőterek továbbítják, nem tudjuk, milyen erőtér, milyen részecskék adják át a tömegvonzást a másik testnek.

II. ….és bennünk ér véget

„Fának születtem. Állva élek./ Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. /Nem szabad, csak fölfelé hullni. 

(Szabó Éva)

A gravitáció szimbolikus értelemben pontosan erre tanít meg: a páholy, mint mini-univerzum a mindennel és mindenkivel való kölcsönhatásnak a tere. Folyamatosan mindennel és mindenkivel kölcsönhatásban vagyunk. Hatunk egymásra és formálódunk egymás által.

Formáljuk a szk:.-et és a szk:. is formál minket. Nem lehet sohasem nulla a vonzás: vagy valamilyen vonzás vagy valamilyen taszítás lép fel. A gravitációs vonzás három jellemzőjét szeretném kiemelni, amely a káték kérdéseiben is megjelenik.

Elsőként a ráhagyatkozás.

A szabadkőművesek részére írott  tananyagban olvasható, hogy a kőműves-legény bérének kiosztása után felteszi egy kérdést, miszerint többet is vár-e a testvéreitől. A válasz erre valójában az, hogy rájuk hagyatkozom, bennük bízom, hogy felismerik azt az órát, amikor a mesterek munkáján részt vehetek.

Másodikként a hatás-ellenhatás.

A szabadkőművesek részére írott tananyag ismeretekről és tudásról beszél. Ha elejtünk egy téglát, akkor a tégla a nehézségi gyorsulással megindul a Föld tömegközéppontja felé, de valójában a Föld is elindul a tégla felé, csak a tömegük különbözősége miatt megmérhetetlenül kis mértékben.

Csodálatos vándorutak. Kiszakadás az időből és térből. Közben nevetni a félelmeimen. Megélni, hogy része vagyok valaminek. Megélni, hogy működik. Megélni, hogy még mindig működik. Megélni, hogy működni fog. Megélni, hogy valami összeköt minket. Itt és ott. Egyetemesen. Megélni, hogy tartozom valahova. Hogy megérkeztem és már indulok is. Hogy elindulok és máris megérkeztem. És közben változom.

Harmadikként a beavatás.

A gravitáció csak testek között van jelen, mesterré csak egy másik mester avathat. Ahogy ezt József Attila fogalmazta: „csak másban moshatod meg arcod”. Fejlődni csak együtt tudunk. Egymás által. Szk:. munkát nem tudok magam végezni.

Számomra sokat jelentett az inas és a legényavatás, az idők során ugyancsak fontossá váltak, mikor kívülről láthattam mások avatását. Idővel nagyon fontossá váltak a rítus bizonyos részei: a munka megnyitásának kihirdetése, a fénygyújtás, a testvéri lánc, vagy a felügyelők vizsgálata, hogy a jelenlévők szabadkőművesek-e.

Az inas lét voltaképpen egyszerre a csendbe való beavatás és küzdelem: a végrendelet elégetésével elhamvadt a múlt, valami új jött létre (ahogy Pál apostol fogalmazza: „A régiek elmúltak és imé újjá lett minden…” 2Kor 5, 17). A csendben felbukkanó hangokon keresztül magunkkal küzdünk, miközben folyamatosan próbáljuk valóban nyitottá tenni magukat, hogy mindaz az új, ami felém jön, milyen hatással van rám. A legénykor kérdése, hogy ki vagyok én?

Három tanulságot vontam le belőle

Az első tanulsága vándorlásaimnak az volt, hogy a szk:.-ség nem véletlenül dolgozik a fény és árnyék, a világosság és sötétség, az avatott és a profán közti éles különbségekkel. Megtanított arra az útra, hogy az életemben, bizonyos helyzetekben, igenis merjek éles határokat húzni. Nem lehet többé lábujjhegyen járnom a kapcsolataimban. Döntéseket kell hoznom és ezeknek a döntéseknek a következményei bizony sokszor igenis végletesek és súlyosak: ellenségeket, fájdalmat, sebeket, harcot hoz létre. És ezt vállalnom kell. Ha kell, keményen küzdenem kell. Igenis ki kell lépnem a kihívásnak hitt komfortzónámból és áldozatokat, valódi áldozatokat kell hoznom. Megfogalmazni, hogy hol van az én igazi felelősségem. Mi az, ami rólam szól és mi az, ami nem rólam szól. És igenis vannak olyan pillanatok, amikor a másikat le kell győzni és nem elég egy pofont adni neki, hogy térjen észhez. Elindultam azon az úton, hogy megfogalmazzam és azonosítsam, hogy ki a sötétség képviselője. És ne akarjam felmenteni, hogy bizonyára nem szerették eléggé.

Második tanulsága vándorlásaimnak az a tanulság, hogy sokszor nem vagyok elég erős. Él bennem egy nagyon szilárd meggyőződés, amit talán reménynek is lehet nevezni, de a kitartásról eleddig keveset tanultam. Sokszor gyenge voltam. Olyan voltam, mint Xerxes Kr.e. 486-ban: megkorbácsoltattam a tengert a vesztes csata után. Vándorlásaim során sokat jelentett az a sok éves, évtizedes jelenléte idősebb testvéremnek, amit megtapasztalhattam.

Harmadik tanulsága vándorlásaimnak megérteni, megérezni, átélni és elhinni, hogy a rítus, a fény, a testvériség, a szimbólumok és a világosság ereje nem ugyanakkora, mint a sötétség, a káosz, a gyűlölet, a szétdobálás erői, hanem sokkal nagyobbak és mindig nagyobbak és erősebbek lesznek. Összedőlhet a nagypáholy, bedönthetjük az oszlopokat egy páholyban, megtagadhatjuk magunkban a megismert világosságot, a felfedezett titkot, lerakhatják a ph:. világosságai a kalapácsot, a kardot és a botot. Ettől csak mi szégyenülünk meg.

Ideális viszonyok között 48 km-ről képes az emberi szem meglátni egy gyertya fényét és egy kis láng képes beragyogni és megvilágítani a legnagyobb sötétséget is. Ez a tény független mindentől.

Nem a világosságnak van szüksége ránk, hanem nekünk a világosságra.

Voltak mélypontok is. Keserű mélypontjai vándorlásaimnak. És nyilván lesznek is. Háromszor akartam végleg elmenni, de kilencszer tértem vissza. A Világossághoz. Hozzátok. És önmagamhoz.

És talán kezdődik minden majd elölről. Örökké inas akarok maradni és örökre vándorló legény is, még ha el is jön majd az az óra, hogy a mesterekkel együtt dolgozhatom a csigalépcső végén, a középső teremben. És nem akarok majd elfutni a testvéri láncból.

És ha el akarok futni mégis?

Akkor a Világosságot is magammal viszem. És titeket. És magamat. És együtt futunk el.

Hogy hova?

Persze, hogy a Világossághoz. Persze, hogy hozzátok. És önmagamhoz.