Gondolatok az oszloprendekről

A 19. századi szabadkőműves tudós, Albert Mackey úgy fogalmazott, hogy az építészet a szabadkőművesek számára a „művészetek művészete”, kőbe faragott, fagyott dallam, muzsika.  A szabadkőműves jelképek jelentős része az építészetből is eredeztethető. A spekulatív szabadkőművesek tevékenysége és az építészet közötti kapcsolat jóval túlmutat a jelképes szerszámok vagy a geometria alkalmazásán, jól lehet ezek mind meghatározó elemei a szabadkőműves hagyományoknak is.

A szabadkőműves építészetben meghatározó a jelképek használata, s így azután az építészet jelképi vonatkozásainak tanulmányozása hasznos és „építő” lehet mindannyiunk számára. A szabadkőműves szimbolika az építészet történetében, leginkább talán a nagyobb templomok és székesegyházak tervezésében és építésénél érhető tetten.

Természetesen ezen épületek szerkezetében és díszítésében is megjelennek a szabadkőművesekhez köthető elemek és jelképi motívumok – ilyen például a 3:4:5 arány (amely megfelel a tökéletes püthagoraszi derékszögű háromszög oldalhosszainak), a négyzet, a kör és az egyik végén félkörrel bezárt téglalap alakúnak ugyanazok az arányai, mint Salamon király templomának: hossza kétszeresen a szélességének.

Tervezés és rend

Az építészet és az építkezés mind az operatív, mind a spekulatív szabadkőművességben központi helyet foglal el, de míg az előbbiek esetében valódi épületek megalkotásáról volt szó, az utóbbiak az emberi életúttudatos felépítésére koncentráltak. A szabadkőművesek úgy vélik, hogy a valódi épületek megépítéséhez szükséges tudás arra tanít, hogyan építhet az egyén spirituális templomot a saját lelkében illetve az egész emberiség számára. A szabadkőművesek mindig is nagyra értékelték az építészetbe meglévő rendet. Minden egy átfogó tervbe illeszkedik. Részben ez magyarázza csodálatukat Salamon király temploma iránt, amelynek szerkezetét és geometriáját tökéletesnek tartották és ez a magyarázata a templom állandó jelenlétének a szabadkőművesek szertartásaiban és ez alapján építették meg páholyaikat.

Klasszikus építészet

James Anderson 1723-ban megjelent “A szabadkőművesek alkotmánya” című munkájában, a szabadkőművesség egyik mérföldkőnek számító dokumentumában kijelentette, hogy „az építőművészet a tökéletesség legmagasabb fokát Vitruvius pártfogójának, Augusztus római császárnak idejében érte el. Anderson és társai biztosak voltak benne, hogy a szabadkőművesek osztoznak a klasszikus ókor szabályos, rendezett építészete iránti lelkesedésükben, és az építés folyamata számunkra is a szellemi fejlődés folyamatát jelképezi.

Marcus Vitruvius Pollio, a neves római építész és mérnök De architectura libri decem (Tíz könyv az építészetről) című művében a klasszikus építészeti hagyományok legfontosabb elveit és jellemzőit foglalta össze. A szabadkőművesség ezeket az elveket is Salamon király jeruzsálemi templomára vezette vissza. Úgy vélték, hogy az építés titkait a templom két oszlopára vésték fel, amelyek utóbb a szabadkőműves szertartásokban is fontos szerepet kaptak. A titkok Püthagorasz révén jutottak el Görögországban és innen terjedtek tovább a nyugat felé. A klasszikus építészet két legfontosabb jellemzője a rend és az egyszerűség.

A klasszikus oszloprendek (építészeti rendek) közül 3 (dór, ión, korinthoszi) a szabadkőművességben is megjelenik, és ezekből származik kompozit és a toszkán oszloprend is.

Hagyományteremtés

A szabadkőművesek gondolkodását a reneszánsz koncepció is befolyásolta, amely szerint az építész az univerzális ember megtestesítője, mestere az emberi tudás részét képező valamennyi művészetnek. A 18 századtól kezdve a szabadkőműves páholyokban a beavatottak matematikai képzésben részesültek, és előadásokat hallgattak az új tudományról. Példaképeik közé tartozott a 18. században élt szabadkőműves építész, Batty Langley, aki Londonban egy építészeti iskolát vezetett. A feljegyzések szerint Langley ifjú nemes és úriembereket tanított az építészeti oszloprendek rajzolására, templomok, remetelakok, mesterséges barlangok, grották, vízesések, színházak és más díszes, szemet gyönyörködtető építmények mértani és építési terveinek elkészítésére, valamint parkok és kertek kialakítására és csinosítására.

Ezzel a felfogással, hogy az építésznek számos tudományterületen kell ismeretekkel rendelkeznie, sokrétű tudással kell felvérteznie magát, hiszen az ő feladata és kötelessége megítélni, hogy a többi művészeti ág alkotásai kiállják-e a próbát.

A reneszánsz kor eljöttével megindult az érdeklődés az antik világ iránt, ami megnyilvánult természetesen az építészetben (dór és jón oszlopok alkalmazása), felerősítve annak a misztikus ágát, megpróbálták a Bibliában említett épületeket rekonstruálni, természetesen az akkor modernnek számító stílusban (ebben a korban szokás volt, hogy a régmúlt eseményeit is a saját koruk külsőségeivel ábrázolták).

A szabadkűművesség legényfokozati beavatási szertartásában szintén hangsúlyosan jelen van az építészet: a beavatandó legénnyel mesterei részletesen ismertetik valamennyi klasszikus rendet és méltatják a jelentőségüket.

Körzővel és derékszöggel a kézben teszi meg a bevatásra váró útját. Ennek során sajátítja el az építészet tudományát. Eközben megtanulja az öt építészeti stílust.

A szabadkőművesség szimbolikájában jelentősége van az oszlopoknak. Vannak olyan rendek, ahol szabadkőművesség jelképrendszerében oly fontos két oszlop a templom nyugati fala elött középen, míg más rendeknél a két oszlop a nyugati fal szélén található meg. A két oszlopnak elsőként a szabadkőműves inasok, s majdan legények életében komoly jelentősége van. Itt lépnek be a templomba, s innen indulnak útjaikra is.

A rendek többségénél az ugyancsak fontos jelképeket hordozó gyertyatartók a templom közepén lévő mozaik dél-keleti, dél-nyugati és észak-nyugati oldalán állnak. A dél-keleti a Bölcsesség szimbóluma, hogy tervezze, az észak-nyugati az Erőé, hogy vezesse. A dél-nyugati a Szépségé, hogy díszítse a szabadkőművesek munkáit.

Ez a három gyertyatartó a három fő görög építészeti stílust is jelképezi , a dórt, a iont és a korinthoszit.

Az oszlopok

Az oszloprend azon törvények összessége, amelyek szerint az antik görög és római építészet műveit megépítette, oly módon, hogy annak minden részlete az egésszel összhangban legyen; az egyes alkotórészeknek, azok tagozatainak arányai és formái az alkotórészek funkcióival megegyezzenek, vagyis az alkotás művészi egész legyen.

Az oszlop három külön – de egymással szoros kapcsolatban lévő – részre: a törzsre, lábra és fejre tagolódik; e három tag összege alkotja a függőleges terhet hordó alátámasztást.

A dór oszloprend: szigorú egyszerűsége, robosztus férfierőt sugároz (férfitest arányai szerint készült). Durva formája minden díszítést elutasít.

A dór oszloprend egyszerű, kissé nehézkes. Oszlopainak lába nincs, azoknak állóságot a lefelé erősen szélesedő törzs adja. A törzsön húsz, élben illeszkedő íves vájat, kannelúra fut végig. Az oszlopfő a terhet fölvevő négyszögletes fejlemezből vagy abakuszból áll, amelyet alul finom bemetszések, mint rácsavart kötelek fűznek az oszloptörzshöz. A gerendapárkány egyszerű, sima, meglehetősen magas, fölül egy vékony lemezalakú kiugró taggal. A képpárkányt a háromosztású triglifek (melyek a faszerkezet gerendafőinek felelnek meg) négyzet alakú vagy hosszúkás négyszögű mezőkre, a metopákra osztják, melyek vagy simán maradtak, vagy domborművekkel lettek ékesítve. Minden oszloptengelyben van egy triglif – alattuk csöppek találhatók. A koronázó párkány fő alkatrésze egy erősen kiugró függőlemez, a geiszón, melyet alul a szarufők ékesítenek. A dór oszloprend a Kr.e.VII. sz. második felében keletkezett, talán Korinthoszban.

Ilyen oszloprend található a nagyváradi László Király Szabadkőműves Páholy oszlopcsarnokának a központi részén két kisebb oszlop található, amelyek dór oszlopfőben végződnek.

Ezen kívül a dégi “szabadkőműves palota”(Festetics-kastély) kertjében helyezkedik el a süllyesztett teraszos rozárium ahová kővázákkal ékes lépcső vezet le kettős dór oszlopsorához. Mellette öreg japánakác árnyékában antikizáló sziklabarlang szomszédságában forrás van, ahol dór oszlopok között oroszlánfej köpi a vizet.

Az ion oszloprend: Sokkal nőiesebb (női test arányai szerint készült). Egy egész világot akar már kifejezni. Az oszlopfő csigavonala az ész uralmát mutatja.

A karcsúbb, finomabb részletekkel bíró ión oszloprend oszlopai. Az oszloptörzs egymástól pálcikákkal elválasztott 24 barázdával van tagolva. Az oszlopláb lényegében egy felső kisebb és egy alsó nagyobb tóruszból áll, melyeket a fölül behúzott homorú scotia választ el egymástól. Két változata alakult ki, az attikai és a kisázsiai jón. Az oszlopfő vagy nyak nélkül vagy nyakkal simul a törzshöz és lényegében a ruganyos csivagonalú volutából áll, mely különösen jellemzi a párkányzat terhét és az oszlop ellenállását. A nyakat az oszloptörzsnek a törzs többi részétől egy kis asztragallal elválasztott, pálmákkal díszített felülete alkotja. A gerendapárkány sima vagy 3 osztású fölül néha a kimationnal (levél- vagy tojássor) díszített. A magas képpárkány vagy sima, vagy növényi vagy figurális ornamentekkel díszített. A koszorúpárkány 3 tagozatból áll: az erősen kiugró függőlemezből és az ezt koronázó szimából, az ez alatt levő fogsorból és végre az egészet alátámasztó tagozatokból. Az egyes tagozatok sokszor levél- vagy gyöngysorokkal stb. gazdagon díszítettek.

A jón oszloprend a Kr.e.600. körül, Hellász keleti részén fejlődött ki. Ilyen pl. Athéné és Poszeidón tiszteletére felépített templom.

A korinthoszi oszloprend: ez a legdíszesebb és ez a stílus alakult ki legkésőbb (Kr. e. IV. sz.).

A korinthoszi oszloprend leginkább az oszlopfőben, azonkívül nyúlánkabb arányaiban tér el a jóntól. Az oszlopláb az attikaihoz hasonló, plintusz nélkül; 24 kannelúrás törzse meglehetősen sudarasítva van, fejét 2 sor akantuszlevél díszíti, melyből, mint indák, volutaalakú díszítmények nőnek ki; ezek viszont az erősen homorú oldalakkal bíró abakuszt tartják. Az értelemnek a túláradó növényi anyag feletti uralmát jelezve. Itt az oszlop felismerhetően életfát formál, amelyik a világot tartja. A párkányzat különféle ornamentekkel rendkívül gazdagon van díszítve, különösen a koronázó párkány, melynek középső tagozata a fogsor fölött még gyámkövekkel is bír.

Például: a Magyar Nemzeti Múzeumot és az esztergomi érseki székesegyházat is korinthoszi oszlopok alkotják.

Toszkán oszloprend:

Mint az előző kettő ez is talapzaton áll. A dór oszlop egyik fajtája. Az oszlopfő felfelé nyitott félgömb, alul pedig az oszlopnyak díszített. Felül szintén tojásmotívumú díszítés látható. A Bölcsesség és az Erő szimbóluma, amelyek a világot jelképező gömb, vagy tojás felé tartanak. Átmenetet képezve a Bölcsesség, Erő és Szépség szintézisét jelentő kompozithoz. Szabadkőműves szimbolizmus alapját véve nem hordoz semmiféle értéket.

pl. Notre-Dame-de-l’Assomption de Bruyères székesegyház bejárata.

Kompozit oszloprend: A korinthoszi és az ion virágkoszorúval díszített keveréke, ami a káoszból jövő nyers erő és az értelem szintézisét jelenti. Az oszlopfő több sorban pálma, vagy akantusz levelekkel díszített. Kompozit oszlopok Diocletianus és Caracalla termáin, Titus és Septimius Severus diadalívén láthatók.

Oszloprendek szabadkőműves szimbolizmusa

Miért kapcsolódnak annyira szorosan ezek az építészeti rendek a spekulatív Kőművességhez? Miért látjuk azok másolatait manapság a templomainkban, olvasunk róluk a szabadkőműves rituálékban és látjuk ezeket páholykellékek részeként?

Egyrészt a szoros kapcsolatra emlékeztet az korábban elfogadott és a spekulatív szabadkőművesség között és másrészről az operatív szabadkőművesség és az építészet között. A 18. századi intelligens és művelt emberek abban az időben élénk érdeklődést tanúsítottak a késő reneszánsz stílusok fejlődése iránt és nem meglepő, hogy sokan közülük az épületek felügyelőiként kellett, hogy vonzza szabadkőműveseket és a szabadkőművességet.

Az adott körülmények között nem volt meglepő, hogy az öt oszloprend tovább kellet, hogy fejlessze a spekulatív szabadkőművesség rendszerét. Az operatív kőművességben, és az azt követően az elfogadott szabadkőművességben a pilléreknek és oszlopoknak már volt egy építészeti hagyománya. Például Ott volt a „Régi kötelmek” két oszlopa , amelyek a Hét Szabad Művészet megőrzésére szolgáltak az utókor számára és emiatt az érdeklődés központjába került Salamon király templom bejáratának oszlopai és pillérei. Ezekhez a spekulatív szabadkőművesek a továbbiakban hozzárendelték az öt oszloprend oszlopait és kidolgozták azok szimbolizmusát.

Manapság nagyon gyakori világszerte az oszloprendekről elnevezett páholyok, amelyeknek a nevük a dór, ión és korinthoszi oszlopokból származik.

Magyar szabadkőműves sírokon és mauzóleumokon is felfedezhetjük az oszlopokat:

Ifjabb Ábrányi Emil, Gelléri Mór, Mechwart András, Benczúr Gyula, Gróf Festetics György, Kazinczy Ferenc, Kossuth Lajos, Róth Miksa és Zsolnay Vilmos.

oszlopok_siremlekS végül, de még sem utolsó sorban, ezzel is tisztelegve nagy magyar szabadkőműves elődeink emléke előtt megemlítenem – különös tekintettel arra is, hogy Kölcsey-év van – a „tört idol” szimbólumát. Ez ugyan nem a klasszikus „oszloprendek” szerint való szimbólum és noha nemzeti himnuszunk szerzőjének síremlékét is díszíti Szatmárcsekén, egyben jóváteszi jelként a magyar szabadkőművesség XX. század eleji sorstörését, sőt továbbmenve, talán egész magyar nemzetünkét is jelképezhetné. Mintegy munkám záróköveként szeretném ide helyezni, ezt a rendhagyó „oszloprendet”, a nemzeti imánk költőjének síremlékéről vett csonka emlékoszlop képmását.

 

A felhasznált építőkövek:

Jeremy Hardwood: Misztikus történelem: A szabadkőművesség. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010
Dr. Nacsády Péter: A szabadkőművesség rövid története, szimbólumok és rítusok – Szeged, 2008
Dr. Nacsády Péter: A szabadkőműves legényfok rövid története és a fok szimbólumai – Szeged, 2008
The Art and Architecture of Freemasonry by James Stevens Curl – Batsford 1991
Internet: wikipedia.com