Szabadság korlátok között – korlátlan szabadság

A szabadság meglehetősen tág fogalom, amelyet az egyes filozófia irányzatok különbözőképpen értelmeztek. Két leggyakrabban használt értelmében a személyes szabadság a szociológiai és politológiai tanulmányok tárgya lehet, míg a belső szabadság vagy a metafizikai értelemben vett szabadság inkább filozófiai – pszichológia fogalom.A szabadság meglehetősen tág fogalom, amelyet az egyes filozófia irányzatok különbözőképpen értelmeztek. Két leggyakrabban használt értelmében a személyes szabadság a szociológiai és politológiai tanulmányok tárgya lehet, míg a belső szabadság vagy a metafizikai értelemben vett szabadság inkább filozófiai – pszichológia fogalom.

A szabadság

  • A szabadság általában idegen erőtől való függetlenséget jelent. Ily értelemben lehet fizikai szabadság, vagyis lehetőség (képesség) valamit tenni vagy nem tenni. A fizikai szabadságot erőszak („vis”) vagy erőhatalom („vis major”) zárhatja ki.
  • Személyes szabadság a szabad mozgás, a test szabad használata, mely büntetőjogi védelem (Habeas corpus) alatt áll, és csak a törvényben meghatározott esetekben és formák között szorítható meg (személyi szabadság korlátozása). A személyi szabadság el nem ismerésen és intézményesítésén alapult az ókori rabszolgaság, a rabszolgatartó gazdasági rendszer, a középkorban a jobbágyok földhöz kötöttsége.
  • Az erkölcsi szabadság az ember akarat-elhatározási szabadságát jelenti, ebben a formában az akarat és akaratszabadság szinonimája. Az akaratszabadságot általában  csak az embernél lehet értelmezni, míg az emberen kívül eső természetet kötöttnek vagy nem szabadnak tekintik, mivel a szükségszerűség jellegével bíró természeti okság törvényének feltétlen uralma alatt áll.
  • A jogi értelemben vett szabadság kiterjed mindarra, amit a jog szerint tenni lehet.
  • Költői vagy szélesebb értelemben alkotói szabadság

A szabadság érzése és a valódi szabadság

„Valamely cselekedetet annyiban érzünk szabadnak, amennyiben individuális mivoltunk  eszmei részéből származik. A cselekedet minden más részét, akár a természet kényszere, akár valamely erkölcsi norma kényszere alatt hajtjuk végre, nem-szabadnak érezzük. Szabad az ember, ha mindenkor önmaga szerint képes élni. Valamely morális tett csak akkor a saját tettem, ha azt ilyen értelemben szabadnak nevezhetem.”1

„A szabadságból származó cselekedet nem zárja ki, sőt magában foglalja az erkölcsi törvényeket is. Az ilyen cselekedet magasabb rendű, mint azok a cselekedetek, amelyeket az erkölcsi törvények kényszerítenek rám. Miért szolgálná kevésbé az általános jólétet a tett iránti szeretetből végrehajtott cselekedetem, mint ha csakis azért cselekednék valamit, mert kötelességemnek tartom az általános jólét szolgálatát? A puszta kötelesség fogalma kizárja a szabadságot, mert nem ismeri el az individualitást, hanem azt követeli, hogy az egyén vesse alá magát valamely általános normának. A cselekvések valódi szabadsága csak az etikai individialuzmus álláspontján állva képzelhető el.”2

„Igazán emberek csak annyiban vagyunk, amennyiben szabadok vagyunk.”3

A libertárius filozófusok értelmezése szerint minden ember mindenkor szabad – ahogyan Jean-Paul Sartre fogalmazott: az emberek szabadságra vannak kárhoztatva. Eszerint mindenkinek lehetősége van döntést hozni és cselekedni – egy külső hatalom csak a cselekvést tudja megtorolni, de nem tudja megelőzni.

Pozitív és negatív szabadság

Isaiah Berlin filozófus „Two Concepts of Liberty” című előadásában különböztette meg a negatív szabadság („szabadság valamitől”, azaz „freedom from”) és a pozitív szabadság  („szabadság valamire”, azaz „freedom to”) fogalmát. Berlin értelmezésében a pozitív szabadságot igen gyakran arra használták fel, hogy az emberek negatív szabadságjogait megnyirbálják. Berlin a Szovjetuniót hozta fel példaként, ahol az ország vezetése az általuk kitűzött célok elérése érdekében („pozitív szabadság”) a magánemberek jogainak megnyirbálását, brutális erőszakot és nemritkán tömeges gyilkosságokat (azaz a negatív szabadság megsértését) is elfogadhatónak tartotta.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is a szabadságnak ezt a kétféle, pozitív és negatív értelmezését használja, amikor felsorolja az alapvető emberi jogokat, mint pl. „védelem a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés elől” (negatív szabadság) és „a vélemény és kifejezése szabadsága” (pozitív szabadság).
Mi jelent a szabadság?

Számomra a szabadság mindössze annyit jelent, hogy megválaszthatom, minek legyek a rabja. Mert ugye mindenki rabja valaminek. Van, aki a kávénak, van, aki a sportnak, van, aki a családjának és van, aki a felelősség előli menekülésnek a rabja.

Tehát, szerintem:
Szabad az az ember, aki a jót tudja választani saját lelkiismerete és meggyőződése alapján.

A szabadság szót épp oly nehéz megmagyarázni, mint amilyen nehéz gyakorolni, elsajátítani.

Sajnos, ezt a szót is mar annyira elhasználták, hogy sokan mást-mást értenek alatta. Sokszor éppen az ellenkezőjére használjak, mint ami a jelentése. Ezért igaz a mondás: „Az a legnagyobb rabság, ha valakivel elhitetik, hogy szabad…”

A filozófiában a szabadság értelmezése általában a szabad akarattal egyezik. A francia filozófus, Jean-Jacques Rousseau jelentette ki, hogy a szabadság az ember alapvető jellemzője: „Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel.” 4

Ezzel ellentétben a determinista filozófusok szerint a jövőt elkerülhetetlenül befolyásolja a múlt, és a szabadság ennek megfelelően csak illúzió. Sok belső egyet nem értés is van a liberalizmuson belül, különösen, amikor a gazdasági és a szociális szabadság ütközik. A klasszikus liberalizmus hívei szerint az egyetlen igazi szabadság a kényszerektől való mentesség szabadsága. A liberalizmus minden formája a szabadságot védi, csak éppen mást és mást értenek szabadság alatt.

Nem egyszer tűzték emberek zászlajukra ezt a szót és fegyvert ragadva indultak harcba. Ami az egyik ember szabadsága, az a másik elnyomása, így ezt nem lehet szabadságnak tekinteni.

Ha el lehet érni, akkor a szabadság eléréséhez nagyon nehéz út vezet. Ha harcolunk érte, akkor az éppen ellene van. Elnyomás ellen lehet harcolni, de annak a hozadéka még nem szabadság. Egyáltalán lézhet-e teljes szabadság? A szabadságharcok is ott vesztek el, hogy valaki szabadabb akart lenni másnál, és nem a belső szabadság indította, hanem egy népcsoport.

Ha Nagy Francia Forradalmat tekintjük, látható, hogy a nagy eszme hogyan porlad el a harcokban. A francia köztársaság hármas jelszava: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség (Liberté, Egalité, Fraternité) máig ott díszeleg számos középületen. A jelmondat első szava,  liberté (szabadság), eredetileg abszolút liberális értelemben fogant. Az 1795. évi Emberi és polgári jogok nyilatkozata a következőképpen fogalmazza meg: „A szabadság lényege, hogy azt tehetjük, ami nem árt mások jogainak.” „Szabadon élni, halni” – volt a köztársaság egyik  leggyakrabban használt jelmondata. Maximilien de Robespierre kormányzása alatt a szabadság azok részére volt megadva, akik hatalmon voltak: „Nincs szabadság a szabadság ellenségeinek” volt a nagy terror legfőbb jelmondata.

Egy idő óta a szabadkőművesség jelszava is a francia forradalombó1 örökölt szabadság, egyenlőség, testvériség. A szabadság az 1723-ban alkotmányt készítő Anderson szerint nem azonos a szabadossággal, ahogy azt mondta: az ember alkalmas szabadkőművesnek, amennyiben kellő bölcsességgel tekinti a világot és nem nő, vagy elmebeteg. A XIX. századtól napjainkig a szó éppen ebbe a jelentésbe fordult át: az embernek szabadságában áll félelem nélkül megtenni mindazt, amit a törvény nem tilt.

Manapság, sajnos, az egyén mérceként és kiindulópontként önmagát helyezi a középpontba, elvégre az az Individuum, „A Szabad Ember”, és feljogosítva érzi magát a csakis általa vagy elvbarátai által önkényesen kiválasztott eszméket tisztelni és a másoknak szent elveket kigúnyolni, besározni, környezetén kizárólag saját másságának elviselését és tiszteletet kérve  számon. A szabadság eszméje így napjainkban lejáratottá vált a pénz és az ebből eredő hatalom világában, olcsó egyéni vagy politikai érdekekért mondanak le róla az emberek, pedig a XIX. században az életüket áldoztak érte.

A szabadkőművesség nem követeli a szabadságot, hanem tanítja. Ez pedig a köveink csiszolgatása, melyet bölcsen, apró kalapácsütésekkel végzünk.

A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy irányelveiből idézve is látható szabadságközpontúság:

„Jó hírű szabad férfiak egyesülése tekintet nélkül azok hitére, nemzeti hovatartozására, fajara, vagy politikai pártállására, akik egymást testvéreknek tekintik, és kötelességének érzik, hogy embertársaikkal szemben is hasonlóképpen cselekedjenek” 5

Mivel a szabadságot elsőrendű szempontnak tekinti, a dogmatizmust elutasítja és az egyetemességet, mint alapvető elvet teszi a magáévá, egyetlen tagjának sem engedi meg a vitát vagy nézeteinek kifejtését vallási, vagy partpolitikai kérdésekben sem a Páholyban, sem másutt.

Minden tag kötelezettséget vállal arra, hogy engedelmeskedik azon ország törvényeinek, amelyben tartózkodik, vagy amelyik számára védelmet biztosít. A magyar szabadkőműves kötelessége ezen felül hazája szabadságának és függetlenségének védelme, valamint az, hogy legjobb tehetsége szerint járuljon hozzá a béke fenntartásához.

Mivel a szabadkőművesség mar a XVIII. századtól kezdve ugyanazon értékrend alapján működik, túlélve rendszereket, betiltásokat, ez csakis a szabadságelvűségnek köszönhetően maradhatott fenn és működhet napjainkban is; mások elfogadása, saját magunk építése erkölcsileg és szellemileg egyaránt. Hiszem, hogy ez az eszme az igaz utat keresi, mások megbántása, lerombolása, leigázása nélkül. Ez az eszmeiség visz minket egy jobb és bölcsebb világ felé, és mutat egy jó irányt a jövő nemzedéknek, ahol békében, egymás elfogadásával tudunk együtt élni.

Nap, mint nap fel kell tennünk magunknak a kérdést: a profán világban is tudjuk-e, és hogyan tudjuk ezt alkalmazni?

Tudjuk-e, hogyan legyünk hogy szabadok, hogy mások szabadságát ne korlátozzuk? Tudunk-e élni és nem visszaélni a szabadságunkkal? Értjük-e, hogy a szabadság nem Istentől adott ajándék, hanem képesség, amelyet egész életünk folyamán gyakorolnunk és tanulnunk kell?

Belenyugszunk-e (Orwellel elve), hogy vannak olyanok, akik egyenlőbbek a többieknél?

Értjük-e egyáltalán, hogy mit jelent a testvériség fogalma? Testvéreinknek tekintjük-e honfitársainkat és embertársainkat ezen a Földön? Gyakoroljuk-e a szolidaritást, mint társadalmi erényt? Hisszük-e azt, hogy akinek több jutott, annak többet is kell juttatnia a közösség javára? Lehajolunk-e az elesettekhez, és merünk-e kérni, ha mi magunk kerülünk mélyre?

A szabadság az egyetlen dolog, amelyet csak akkor lehet megszerezni, ha másoknak is megadjuk.

A szabadkőművesek hisznek abban, hogy a lelki szabadság megvalósítása csak akkor lehetséges, ha életüket alárendelik a rend szabályainak, vagyis ez a szabadság kizárólag  korlátok között jöhet létre, teret engedve a mértékletességnek, amivel minden kőművesnek rendelkeznie kell.

A körző a jog és az erény-, a szögmérő pedig a jog és a kötelesség arányát mutatja. A szabadkőműves ezen szabályok szerint igyekszik élni. A jog korlátok közé szorítja az erények kiteljesedését, a kötelesség pedig biztosítja a célok és a feladatok megvalósítását.

Szabadkőművesnek lenni paradoxon: korlátok között, szabadon élni.

Az I. Ferenc császár által 1795. június 11-én kiadott királyi rendelet következtében a monarchia területén a szabadkőművesség szinte teljesen eltűnt. A jakobinusok üldözése elérte célját. Az ezt követő időszakban a szabadkőművesek teljes titokban jöttek össze a korábbi páholy-helyiségekben, ahol ezentúl olvasótársaságként találkoztak. A jótékonykodást a rendelet kiadását követően is gyakorolták. Korlátozták ugyan a társaság működését, sőt, ellehetetlenítették a szabadkőműves-létet, de teljesen megszűntetni nem sikerült. Igazi vezér nélkül folytatták tevékenységüket és céljaikat. Deista felfogással tevékenykedtek tovább, mely Madách Imre legnagyobb művében, az Ember tragédiájában is megjelent:

,,Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Év-milliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
Amint elzúgtok lábaim alatt.”6

A tiltás ellenére történő fennmaradás teljes mértékben megmutatja a szabadkőművesség, még inkább a magyarországi szabadkőművesség erejét. A rendelet pusztán a szervezet működését  tiltotta be. De ettől a szervezet ugyanúgy tevékenykedett továbbra is, csak teljes titokban. Az idézetben a ,,végtelen” szó átvitt értelemben arra utal, hogy a szabadkőművesség bármilyen akadályt képes leküzdeni és mindig jelen lesz a világban.

A szabadság, egyenlőség, testvériség alapelv teljes mértékben kirajzolódik. A kényszerített megszűnés épp az ellenkező hatást érte el: a szabad működést választották, immár törvényi megkötés nélkül.

Korlátok között voltak szabadok, de csak önmaguk által. Még inkább összetartottak, még inkább testvériesek voltak, így a leginkább ekkor nyert értelmet a jelmondat.

A felvilágosodás és humanizmus terjedése, a politikai szabadság fejlődése mindenütt a szabadkőművesség fellendülésévei járt együtt. A filozófia vezérlő eszméje az igazság.

A szabadkőművesnek folytonosan törekednie kell arra, hogy tanulás, komoly gondolkodás, okos emberek társasága által értelmét folyton művelje, levesse magáról azt a sokféle előítéletet, amivel a köznapi életben konvencionális szokás, politikai pártállás, felekezeti szűkkeblűség, egyéni érdek, személyes szimpátia folyton korlátozza; s a gondolkodás teljes szabadságával keresse mindenben az igazságot.

A progresszív irányzat mindenek előtt azon munkálkodik, hogy az emberiséget a humanizmus erkölcsi magaslatára való törekvésben segítse, s az önzés különböző indulatai által emelt akadályokat a haladás útjából eltávolítsa. Teljes erejével támogat tehát minden oly szellemi tevékenységet, mely a testvéri érzésnek ápolására és terjesztésére irányul; kárhoztat minden kényszert, mely a lelkiismereti vallási és a szellemi szabadságot veszélyezteti és minden üldözést, mely bármely hitet, vagy gondolkodást erőszakkal elnyomni törekszik.

Olcsó egyéni vagy politikai érdekekért mondanak le az emberek arról, amiért a XIX. században még érdemes volt az életet is feláldozni. Ne feledjük az általunk tisztelt 13 aradi vértanúból csak öt volt a szó szoros értelmében magyar. A többiek éppen a Szabadság eszméjének dicsőségére harcoltak és haltak hősi halált. Ezáltal magasztosítva föl a magyar szabadságharcot és Magyarországot, mely akkor az egész világon a Szabadság hona tudott lenni. Ez volt az az érzés, amely erőt adott ahhoz, hogy 56-ban a világ legnagyobb zsarnokságával szembe merjünk szállni. A birodalmak geopolitikai érdekei akkor sajnos, más sorsot szántak a Szabadságnak.

Mégis, mit is jelent hát manapság a Szabadság?

A szabadkőműves mindenekelőtt saját egyéniségében szabad, ami azt jelenti, hogy szabadon gondolkodik és cselekszik. A szabadkőművesség nem kínál semmilyen problémára kész megoldásokat vagy dogmaként értelmezhető koncepciókat. A szabadkőműves maga keresi a megoldásokat. Szabadon vizsgálja meg a tényeket, elgondolkodik rajtuk, kételkedik, új és új kérdéseket tesz föl magának. Ezen az áron érhető el a szabadság.

Források és hivatkozások:

1 Rudolf Steiner: A szabadság filozófiája, Genius Kiadó – Új Mani-fest Kiadó,
Budapest, 2005. IX. fejezet

2 Rudolf Steiner: A szabadság filozófiája, Genius Kiadó – Új Mani-fest Kiadó,
Budapest, 2005. IX. fejezet

3 Rudolf Steiner: A szabadság filozófiája, Genius Kiadó – Új Mani-fest Kiadó,
Budapest, 2005. IX. fejezet

4 Jean-Jacques Rousseau – Wikipédia

5 Benedek Szabolcs A szabadkőművesség eredete A hermetikus
hagyományoktól az első nagypáholyig.  PONT Kiadó, Budapest, 2006) 3. oldal

6 Madách Imre: Az Ember tragédiája