A hatalom, mely nem él vissza hatalmával

power_eMivel a hatalom fogalmának definiálásába az összes előttem élő filozófus, jogász, politikus, vagy hittudós – legyenek bármilyen híresek, mint pl. Arisztotelész, Hegel, Szent Ágoston – bicskája beletörött, magam sem kísérletezem vele, hiszen igen komoly elbizakodottság kellene hozzá.
A híres és kevésbé híres szerzők a jog, a politika, a szociológia, a pedagógia területein azóta is inkább egy-egy aspektusát igyekeznek megragadni, kitárgyalni, speciálisan az adott kontextusban, hiszen elvonatkoztatott módon nehéz beszélni valamiről, amiről nem tudjuk pontosan, hogy mi.

Mégiscsak meg kéne fogalmazni, hogyan is értelmezem, hát én is azt teszem, amit az előttem járók:
– A hatalom viszony személy és személy, személy és csoport, vagy csoport és csoport között.
– A hatalom képesség, mely képessé teszi gyakorlóját döntések meghozatalára és a döntés érvényre juttatására, kikényszerítésére.
– A hatalom potenciál, mely az előző ponthoz tartozó realizálásra való képességet jelenti, végső soron fizikai értelemben is.
– A hatalom uralmat gyakorlóra és az uralmat elfogadókra vonatkozik, akik ezen kívül esnek, azok nem részei a rendszernek.
– A hatalmat gyakorlónak lehetősége van, de nem köteles e lehetőségét kihasználni, – hacsak más hatalom erre nem kényszeríti. A legfőbb hatalom birtokosa bármilyen döntést hozhat, általában korlátja nincs.

A cím ravasz belső ellentmondáson lapul, hiszen az előző fejtegetésből nyilvánvalóan következik, hogy a hatalom (gyakorlója, gyakorlói) valamilyen szinten elkülönülnek a hatalmának alávetetettektől, hatalmát pedig ritkán gyakorolja „erkölcsösen”.

A csoportban élő állatok mindig elfogadnak egy vezetőt, aki a legcsekélyebb számára veszélyeztetőnek ítélt helyzetben kíméletlenül cselekszik. A bika, a kos, a vezérhím a páviánfalkában, vagy az oroszlánoknál, a matriarcha a hiénáknál, vagy az elefántoknál és a végtelenségig lehetne folytatni a sort.

Az 197l-es Stanfordi Egyetem Pszichológiai Tanszéke által lefolytatott és elhíresült börtönör-fogoly kísérlet pedig egyértelműen bebizonyította, hogy az emberek sem különbek, sőt, néha túltesznek az állatokon. A hatalom gyakorlói, még ha a legjobb szándékú személyek, még ha tudják, hogy csak kísérletben vesznek részt és a hatalmuk ideiglenes, vadállati kegyetlenkedéseket képesek végrehajtani, durván visszaélve hatalmi helyzetükkel!

Az a tudat, hogy VAN képessége, lehetősége és alkalma gyakorolni hatalmi pozícióját, bizonyítottan szinte bárkit arra predesztinál, hogy legalább egyszer megtegye, vagy legalábbis kísértésbejöjjön, hogy megtegye.

Ezen persze csak mi emberek filozofálgatunk valószínűleg, hiszen rendelkezünk olyan emlékekkel, melyek nemzedékekkel ezelőttiek és melyek a hatalommal való visszaélésről szólnak.

Szinte nincs olyan mese, melyben ne esne szó a dölyfös, és hatalmaskodó urakról és a rajtuk győzedelmeskedő és az uralmat átvevő, „igazságosan uralkodó” mesehősről.

Remélem mindenki már az elején megfogalmazott kételyt a tézisemmel kapcsolatban

„A legfőbb hatalom birtokosa bármilyen döntést hozhat, általában korlátja nincs.”

Ahogy James Clavell ezt a Sogun c. könyvében megfogalmazza: „- Cukku-szan azt mondja, ez a „Hollandföld, ez a Németalföld hűbérese volt a spanyol királynak egészen néhány  évvel ezelőttig. Igaz ez?
igaz.
– Tehát Németalföld – a ti szövetségesetek-fellázadt törvényes királya ellen?
– Fellázadtak a spanyolok ellen, igen. De…
– Fellázadtak. Igen vagy nem?
– Igen. De vannak enyhítő körülmények. Komoly enyhi…
– Nincs „enyhítő körülmény “, amikor valaki fellázad törvényes ura ellen.
– Kivéve, ha győz.
Toranaga mereven nézte Blackthorne-t. Azután harsogva felnevetett. Nevetés közben mondott valamit Hiromacunak, aki bólintott.
– Úgy- van, te kiejthetetlen nevű külföldi, úgy van. Megfogalmaztad az egyetlen lehetséges enyhítő körülményt. “

Antall József volt miniszterelnökünk tömörebben fogalmazta meg a korlátlan hatalom lehetőséget: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”. Hiszen jogállami körülmények között nehéz bárkinek is teljes és korlátlan hatalommal rendelkezni.

Hasonlóképpen egy jogállami keretekben élő társadalom bármilyen kis egységeiben sem létezik korlátlan hatalom, hiszen valamilyen korlát mindig előkerül.
A hatalom korlátozott, és egyben korlátoz, visszaélés esetén valamilyen mértékben retorziók érik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a retorziók mindig elegendőek ahhoz, hogy a hatalmával visszaélő alaposan meggondolja merje-e megtenni.

Ha a politikus nem visszahívható, nem perelhető, bizony mint tapasztaljuk egyre kevésbé válik példaképpé, mivel sok esetben érzi úgy a választópolgár, mintha cseppet visszaélne azzal, hogy oly magas polcra került a választói akarat folytán.

Ha a munkahelyi vezető a szakszervezetet kiseprűzheti a munkahelyről, megint csak ezt érezzük.

Ha a szülő elhanyagolja, vagy bántalmazza gyermekét, de megteheti következmények nélkül, bizony ugyanez a helyzet.

Ha a lelkipásztor …

A végtelenségig sorolhatnám.

Ha másokra hárítjuk a felelősséget ilyen esetekben, bizony tévedünk. Minden „hatalmasság” miközülünk való, mi engedtük neki, hogy oda kerüljön, ahol hatalma van, és ha hagyjuk, hogy visszaéljen a hatalmával, magunk válunk rabbá a kísérletben…

Az athéni polgárok csúnyán kinevettek volna, ha elmagyarázzuk, hogy a mi demokráciánkban nem lehet elmozdítani azt a politikust a népnek, aki már nem tetszik neki.

A minap Barry Kemp egyiptológus professzor bevezetését olvastam az Egyiptomi halottak könyvéről.
Nagyon megfogott pár mondata, mely így szól: “Az óegyiptomiak mindennapi életének része volt az igazságszolgáltatás keresése (vagy szembenézés azzal) a falusi bírótól egészen a vezírig. Lám még Hórnsz és Széth viszályának is isteni bíróság vetett véget, így hát a Túlvilágon is egy isteni bíróság mondott ítéletet a halottak szellemei fölött…”

Maat csak kevesek által ismert isten és fogalom, pedig az igazságos király (fáraó) és mindenki más a maat elvei alapján kellett uralkodjon, hatalmat gyakoroljon azok felett, akik felett hatalma volt, mert halála után megmérettetett. Mivel a vallás és az erkölcs így egybeesett, talán kevesebb abiizus esett annak idején, bár lehet, tévedek. Egy biztos, ma már nincs közös erkölcs és a vallás szerepe is jelentősen csökkent, mint befolyásoló tényezőé, legalábbis Európában.

Mindenesetre számomra úgy tűnik, hogy azok, akik választhatnak és választásikkal ellentétes döntést is hozhatnak –  vagyis döntéseikben teljesen szabadok – olyan választottakat ültethetnek a hatalmi pozícióba, aki nem él vele vissza.

Ehhez annyi kell, hogy erkölcseikben, meggyőződésükben, életvitelükben, magatartásaiban közel hasonlóan gondolkozzanak.

Ha egy pár valóban ismeri egymást, valóban közös értékeik is vannak, a szerelmen kívül, majdnem kizártnak nevezhető, ha egymást, vagy gyermekeiket hatalmukkal visszaélve sanyargatják.

Ha a szülők szeretik gyermeküket és a tanár is a munkáját, nem fordulhat elő, hogy bármelyikük is a gyermek kárára tenne.

Így folytatva a sort az ideális államba juthatnék el, ami egyenlőre még olyan messze van, mint amilyen messze az, amikor pár cserép bárkinek a hatalmát örökre megtörhette.
Szabadkőműves mítoszaink bölcs királya mindvégig szabad kezet ad a mesternek és legényeinek, a méltó templom építéséhez. Az építés során felfedezett titkokban sorsközösséget vállal, egyenlőként. Mint bölcs szívű pásztor, hisz az emberekben, reménykedik abban, hogy egyre bővül a vele egy hiten lévőkkel, és szeretettel kormányozza őket, akik maguk emelték maguk fölé.

Mindenesetre maradt még pár hely, ahol akárhányszor hatalmas valaki, minden alkalommal emlékezteti saját magát, és megválasztóit arra, kinek a választásából nyeri el a hatalmát. Minél többször, minél több helyen hangzik el ez, és tudatosul, annál nagyobb a remény, hogy legvégül mindenütt így lesz.