Jászi Oszkár és szabadkőműves társai

jaszioszkarKeveset tudunk ma Jászi Oszkárról, olykor a keveset is rosszul.  Hamvai hazai földbe helyezésének és a róla elnevezett Külpolitikai Társaság megalakulásának huszadik évfordulóján rendezett emléknapon a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Nagypáholy nagymestere tette fel a kérdést: ki is volt Jászi Oszkár?Tudjuk-e, mi, a Jászi Oszkár Szabadkőműves Páholy tagjai, akik őt névadónknak választottuk – és tudják-e a Magyar Nagyoriens  Szabadkőműves Nagypáholy tagjai, ahová a Jászi Oszkár Páholy tartozik?

Társadalomtudós volt, lapszerkesztő, politikus, aki a liberalizmus elvein és a társadalmi, politikai – ráadásul nemzetiségpolitikai – reformelképzeléseken alapuló kemény kritikával bírálta a korabeli Magyarország viszonyait.

A konföderáció eszméjét hirdető – a történelmi fejlemények ismeretében kissé naivnak tűnő – nemzetiségi politikája és demokratikus eszmerendszere kivétel nélkül minden autokratikus XX. századi magyar rezsim ellenfelévé tette.

„Az anyanyelvükön élő és boldoguló emberek gazdagodása és kultúrája jogot és kenyeret adna nemcsak elmaradt nemzetiségeinknek, hanem a műveltség és a szabadság nem is sejtett fokára emelné az egész magyar államot” – írta. Lássuk be: ez a gondolat ma épp oly érvényes, mint száz évvel ezelőtt volt.

Jászi Oszkár szabadkőműves volt. Ha róla szólunk, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

A szabadkőművesek a maguk eszközeivel mindig a társadalom előbbre mozdításán fáradoztak. George Washingtontól Simon Boliváron és Garibaldin át – de említhetnénk Verdit, Lisztet vagy Benczúr Gyulát is – egészen napjainkig.

Jászi, szabadkőművesként annak a Martinovics páholynak volt tagja, amely a Magyar Nagyoriens kebelén belül nemrég ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Amikor Jászi 1911. február 3-án kezébe vette a páholy főmesteri kalapácsát, azok megszólítását is tervezte, akik – mint mondta – túl gazdagok ahhoz, hogy gondolkodni képesek legyenek vagy túl szegények ahhoz, hogy becsületesek maradjanak. Ha ma körülnézünk a saját házunk táján, nem ugyanezzel a gonddal találkozunk?

Páholyában máig ható nevek tulajdonosai foglaltak helyet. Jászin kívül még ketten, Kunfi Zsigmond és Szende Pál a Károlyi-kormány tagjai voltak. Kunfi, aki a Magyarországi Szociáldemokrata párt egyik vezetőjévé emelkedett, kikelt a brutális kapitalizálódás jelenségei, az ügyvédi korrupció, a közhatalom képviselőinek szemérmetlen mohósága, visszaélései ellen, leleplezte a „cigánybűnözés” elleni harc ürügyén a tömegek előítéleteire rájátszó hatósági manipulációt. Mindezt 1907-ben tette, száz évvel később pont ugyanezek a feladatok várnának rá!

A Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsának volt tagja – Kunfi mellett – három másik páholytársa: Pogány József, Bíró Lajos és Rónai Zoltán. Rónai, aki igazságügyi népbiztos, később a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja is volt – szélsőséges gondolkodással tehát nem vádolható – a következőket állapította meg 1912-ben: „…jogrendünkre nem mondható sem az, hogy a jogállamot, sem az, hogy a szociális államot valósítja meg, a meghozott törvényeink még abban a formában, amelyben
meghozattak sem mentek át jórészt a valóságos életbe. Különösen akkor, ha olyan társadalmi csoportok érdekének védelméről volt szó, melyek nem játszottak vezető szerepet a törvényhozásban.” Ezek a szavak száz évvel ezelőtt hangzottak el. A szabadkőművesek megállapításai sajnos most is érvényesek. Jászi idejében sem csak a Martinovics volt az egyetlen páholy, mint ahogy ma sem az. Károlyi és a Tanácsköztársaság között regnáló kormány miniszterelnöke, Berinkey Dénes, a Corvin Mátyás Páholyba tartozott. A Peidl kormány külügyminisztere, Ágoston Péter a Bihar Páholyba járt és szabadkőműves volt a vörös hatalommal szembeforduló Friedrich István is.

Jászival egy időben, politikusok mellett kiváló írók, művészek egész sora viselte a szabadkőműves kötényt. Ady Endre; Bölöni György; Csáth Géza; a Nyugat alapítója és főszerkesztője Ignotus; a szociálfilozófus Polányi Károly; az élőszó művésze, a magyar kabaré megteremtője, Nagy Endre; a műkritikus, irodalomtörténész Schöpflin Aladár; a konzervativizmust és a reakciót hevesen támadó – Zuboly álnéven publikáló – Bányai Elemér. A neveket még hosszan sorolhatnánk Andrássy Gyula miniszterelnöktől Wekerle Sándor miniszterelnökig, Bánki Donát feltalálótól Zipernowsky Károly feltalálóig, a tudós, Bókay János orvostól, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertig. Ők mind felsorakoznak Jászi Oszkár mögé, aki az álmos és tunya népet az emberi szabadságharc nagy törekvéseinek akarta megnyerni, miközben nem maradt meg kába álmodozónak.

Amikor 1947-ben, rövid időre hazatért, az akkori Martinovics Páholyban ezeket mondta:

„Az új hatalmi uralmak eme rendszerében a jogrend illúzió lett. Fel kell vetni a kérdést, hogy mi okozta a közéleti harcnak ezt a szörnyűséges eldurvulását és a militarista, nacionalista ellentéteknek ezt az orgiáját. Egész civilizációnk pillérei meginogtak. Korábban az emberiség legfényesebb elméi hitték, hogy van egy jog,  amely magasabb, feltétlenebb és tiszteletre méltóbb, mint az államnak a joga. Ez a jog a becsületes és gondolkodó emberek tudatában él, független a mindenkori adottságoktól, és mindenkor kell, hogy legyen egy olyan mérték, amellyel a tételes jogi és institúciós berendezéseket mérni kell. Most ezt a rendszert, az erkölcsi parancsok rendszerét ledöntötték.”

Ez itt nem egy mai politikai szónoklat része, 1947-ben hangzott el, és sajnos, semmit sem veszített érvényességéből. Ezért nem szabad, hogy Jászi Oszkár – és mindaz, amit ő képviselt, feledésbe merüljön. Feladatunk, hogy Jászi és szabadkőműves társainak gondolatait továbbra is elevenen tartsuk!

jasziemleknap_20110513Elhangzott: 2011. május 13.-án a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság megalakulásának huszadik évfordulóján rendezett emléknapon