Hírek a szabadkőművesség világából kategória bejegyzései

A Türr-emléktábla megkoszorúzása

Türr István, a „rettenthetetlen magyar” eredetileg a Monarchia császári hadseregének volt tisztje, de az 1848-as forradalom során szerzett tapasztalatai, valamint az eleve meglévő elkötelezettsége a szabadság és az igazság mellett, a forradalmi mozgalmak mellé állították. Európa-szerte csaknem minden érdemi szabadságharcban részt vett, győztes csaták hadvezéreként is; diplomataként is, politikusként is. Neve összekapcsolódik több víziút megvalósításával (Panama-csatorna, Ferenc-csatorna, Korinthoszi csatorna). A magyarországi szabadkőművesség fénykorában, a Kiegyezés időszakában alapító tagja volt a Corvin Mátyás Páholynak, ezzel azután a Magyarország Nagyoriense Nagypáholynak, így az egykori egységes Magyarországi Symbolikus Nagypáholynak is. Ez okból a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület rendszeresen megkoszorúzza az egyik emléktábláját (Kisfaludi Strobl Zsigmond, 1929, Budapest, V. kerület, Türr István utca 6.), amint 2019. március 15-én is:

A Türr-emléktábla megkoszorúzása
A Türr-emléktábla megkoszorúzása

Az oszlopok között

Fenti címmel rendeztek tárlatot a Próféta Galériában (1111 Budapest, Szent Gellért-tér 3.) 2019. februárjában. Négy művész állította össze műveiből a művészi koncepciók és eszközök különbözősége fölötti egységességet sugalló kiállítást. A képeket lényegében elkülönítés nélkül helyezték el, az együttes mégis a puszta eklektika fölé emelkedett. Minthogy a különbözők együttműködésének szelleme tökéletesen megfelel a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület (MNO Egyesület) eszményének, az Egyesület örömmel támogatta a tárlatot. Alább látható néhány kép a kiállított hatalmas anyagból.

A menekülő kisgyermekes családok támogatása

A Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület anyagi  lehetőségeihez mérten mindig is támogatta a rászorulókat.  Most, a háborús övezetekből Magyarországra érkező menekültek megsegítésére adott százezer forintos adományából kétszáz darab gyermektakarót vásároltak és adtak át a menekülő kisgyermekes családoknak.

A szabadkőműves elvek között rendkívül fontos helyen található a rászorultak támogatása, segítése. Ezeknek az elveknek alapján a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület tagjai végiggondolták, hogy mire lenne igazán szükség ahhoz, hogy emberi körülmények várják az átmenetileg Magyarországon tartózkodó embereket. Így született meg az elhatározás, hogy a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület ily módon támogatja a Magyarországra érkező menekülteket.

 

Hogyan vezessük a polgárokat a bizalmi válságtól sújtott Európa szívébe?

eucommissionAz Európai Parlamentben konferenciát rendeztek, ahol felszólalt a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület (MNO) képviselője is. Az MNO Nagykancellárja  “Mivel járulhat hozzá a szabadkőművesség a bizalomválságtól fenyegetett európai intézmény megerősítéséhez?” címen tartott előadást. Hogyan vezessük a polgárokat a bizalmi válságtól sújtott Európa szívébe? bővebben…